Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

/CHARLOTTE/ rólam. MUNDT: Charlotte, akkor vegyíink búcsút egymástól. CHARLOTTE: Oh nem, azt soha! MUNDT: Látnia kell, hogy méltó vagyok magához. Ha csak annyit megenged, hogy mint távoli védelmezője és önf eáldozó segítője lelki körében maradhassak, óh, akkor... Holnaputánra egy kis szilveszteri ünnep­séget!, készítettem elő, derűs, szerény estét, haza­fias dalokkal, szabadságdalokkal, kellemes puncs­­főzéstt hűséges dalostársak körében. De igy most már nem számíthatok többé magára? CHARLOTTE: Ott leszek. MUNDT: Magáé a legnemesebb szív, Charlotte. CHARLOTTE: Viszontlátásra, Theodor. Mindenképpen a viszont­látásra. MUNDT: A koncert most már nyilván a vége felé közeledik. Nem maradhatnék itt egyszerűen, amig Stieglitz hazaér? CHARLOTTE: Ez cseppet sem volna illendő. Jöjjön vissza, ha a férjem már itthon lesz. Talán ma még nagyobb­­szüksége lesz magára, mint egyébként. MUNDT: Boldoggá tesz. Ha tán túl merész lettem volna... /El./ CHARLOTTE: Hogy mi mindent képes egy férfi nem meghallani! /Mundt távolodó lépteire figyel, amig azok elhal­kulnak. /Nem, elhatározásom visszavonhatatlan, a tett bensőm legmélyéből fakad. Már lánykoromban, már haj adónként egy hallatlan, iszonyatos tettről álmodtam. Mindig is azt képzeltem el, hogy hős va­gyok - de nem férfi módra. Nos, példátlan tettért példátlan árat is kell fizetni. /Megragadja a tőrt. Átolvassa a levelet. Leteszi a tőrt, és még egy utóiratot függeszt a levélhez./ Ne mutatkozz gyen­gének, légy nyugodt, erős és nagy! /újra felveszi a tőrt, s megszólal/ Stieglitz, Stieglitz, téged a saját véremmel Írlak meg. 29

Next

/
Thumbnails
Contents