Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)
/CHARLOTTE/ llitz, mint műremek, alapjaiban elhibázott - márpedig, ami eleve alkalmatlan, azon semmiféle íoltozgatás nem segít. Valósággal beleszákad a szivem, mikor látom, hogy ott áll a kis pulpitusánál és hiába törekszik - nem jut tovább. MUNDT: Hát igy érzi! Akkor pedig, Charlotte, válasszon jobb matériát: legyek én az, akiből műremeket alkot! CHARLOTTE: Maga? MUNDT: Hiszen céloztam már a szerelmemre nem egyszerr. CHARLOTTE: Magának nincs szüksége rám. Magán nem maradt semmi formálnivaló. Maga kész, úgy ahogy van; lezárt egész az én hozzájárulásom nélkül is. MUNDT: Oh, ha sejtené, mennyire ráfér az erősités, a biztatás az én küzdelmemre is! CHARLOTTE: Maga nem illik az én tehetségemhez. /Mind halkabban beszél./ Maga józan, érzéki, jámborság hiján való. Maga az, amit Stieglitzről nem lehet elmondani: férfi. MUNDT: Beszéljen már egy kicsit hangosabban, Charlotte. CHARLOTTE:: /szinte hallani sem lehet már/ Isten eltiltott az ilyen szerelemtől, és hogy ne vigyen erőmet meghaladó kisértésbe, hát a maga személyében egy istentelent küld nekem. Magával, aki ellensége minden erkölcsnek, nem fogok kisértésbe kerülni, hogy az erkölcsöt megsértsem. MUNDT: Egy kicsit hangosabban, kérem. Hiszen a maga mondataira már amugyis szinte lehetetlen válaszolni,, hát még, ha még csak nem is érti őket‘. az ember. CHARLOTTE: Az óh feladatom egyetlen műremek. MUNDT: Stieglitz? CHARLOTTE: Stieglitz - és egyetlen, végső lehetőségem maradt még, hogy megalkotását befejezzem. /A tőrrel1 játszik./ MUNDT: Én most. az életem boldogságáért küzdők, igy hát meg kell hátrálnia az illendőségnek és még a ba-23
