Zorin, Leonyid: Házasságtörés. Vígjáték két felvonásban - Drámák baráti országokból 13. (Budapest, 1983)
LIDA j Én, Gleb Alekszejevics, csak nézem magát és arra gondolok, hogy ez az az ember, aki azokat a gyönyörű dalokat Írja. VALETOV: Hát még ha régebben látott volna, úgy huaz évvel ezelőtt! Öröm volt rámnézni. Milyen dus, göndör fürtjeim voltak, micsoda sudár termetem! Magam voltam a jövő reménye. LIDA: Hiszen be is váltotta, A nép a maga dalait énekli, s hogy tisztelik érte! VALETOV: Ámen. Népies és jövedelmező. LIDA: a "Verocska" az olyan, mint egy uj Solaris. Azt is maga irta, ugye? VALETOV: Én, én. A Solaris által léptem be az orosz irodalom Pantheonjába. LIDA: Nem is dal az: csoda. "A szó csak csörgedezés, és hallgatás csupán, a nagy Csendes Óceán." VALETOV: Az éjszakai hagymázos verssorok nem hozták meg a megszolgált dicsőséget, csak ez a "Verocska". /megfogja az üveget/ Igyuk meg ezt a rózsaszín bort! LIDA: Gleb Alekszejevics, szolgálatban vagyok. VALETOV: Ugyan, mindössze két kortynyi maradt benne. A Farkasölő egészségére. LIDA: Hát... csak úgy... szimbolikusan. VALETOV: A maga szerelmére. LIDA: /megtöri! az ajkát/ Meg kellene nősülnie már. VALETOV: Kellene, kellene. Mindent kellene. Sőt, feltétlenül kellene. Egyébként lehet, hogy igy a jobb. Mert mi a szükségszerű? A felismert szabadság, nem igaz? , LIDA: Nem tudom. De most mennem kell. VALETOV: Micsoda könyörtelen szó: kell. /éles kopogás./ Tessék. /Sietősen belép Rafaeljcv./ RAFAELJEV: Maga Valetov? 28
