Saeger, Uwe: Elrepülni - Drámák baráti országokból 12. (Budapest, 1987)

II. FÉRFI — Igenis boldog vagyok.

STEFAN — Ki kell jutnom innen. Ki kell jutnom innen. Ki kell jutnom innen. Ki kell jutnom innen. Ébren kell maradnom. Nem akarok álmodni, nem akarok sírni. Ki kell jutnom innen.

STEFFI - A kutyák a füvön.Mint minden éjjel.

LÁNY - (időnként hamisan játszik a fuvoláján) Mindent láttam. Mostantól még többet koplalok majd. Közte és Tina között vége mindennek. Most már csak ki kell várnom... És addig lefogyok és megszépülök. Előbb vagy utóbb.

BROCK — Mi semmiért nem hibáztathatjuk magunkat. Ez volt a kötelességünk.

BROCKNÉ — De holnap egész nap lehetek vele én egyedül. Legalább szerdáig igazán kiírathattad volna magad!

F RAHM — Az ügynek nem kell bíróság elé kerülnie, ezt el tudom intézni. De szó mi szó: csúnyán rám ijesztett.

STEFAN - (görcsösen) Azért is kijutok innen.

MONIKA — Kire várok én itt? A fiamra? Vagy a szeretőmre? Arra, akivel együtt hálok — aki kitart? Ugyan miben bizakodom? Miféle igazságban? Vagy miféle hazugságban?

ALBERT — Nem ülhetek ölbe tett kézzel, muszáj valamit csinálnom. Csak ne műveljen valami marhaságot, ne ragadtassa magát bizonyos kijelentésekre.

TINA — És még a fájdalmat is a másokéból szívom el. Ahogy eddig is mások kötelességérzetéből éltem, a fogalmak teljes zűrzavarában.

ÖREGEMBER — Most aztán meglett. Tudtam én, hogy előbb-utóbb, de valaminek történnie kell. Hiszen ismerem azt a Brockot. Sose tudta, mi a tapintat, csak konokul törtet előre.

STEFFI — A füvön a kutyák, mint minden este.

MONIKA — Kire várok itt? Mire várok? Miben reménykedem? Még mindig. Még most is...

STEFAN — Kijutok innen.

31