Saeger, Uwe: Elrepülni - Drámák baráti országokból 12. (Budapest, 1987)
STEFAN — Haver. Stefiivel is sokat foglalkozik, pedig nem kéne neki. De Steffi nem tud vele megbékülni. Az egész akkor kezdődött, mikor... F RAHM — Ugye ősztől tovább akar tanulni? STEFAN — Most már annak is lőttek. F RAHM — Hogyhogy? Elment a kedve? STEFAN — Hiszen most mindent elszúrtam. FRAHM — Ennyire forrón azért nem eszik. STEFAN — De hát... Ez az egész mégse normális dolog. Már az, hogy ennek idáig kellett jutnia, csak mert... Szóval úgy értem, hogy az egészben végeredményben nincs semmi különös. Van egy nagy építkezés,és közben az emberek összeismerkednek meg összebarátkoznak, énszerintem ez egészen természetes, és mégis vannak emberek, például Tina apja, aki ettől megijed.és egyáltalán... FRAHM — Éjszaka van, és még tart a vasárnap. Holnap majd folytatjuk a beszélgetést. Az lesz a legjobb, ha ma éjszakára itt tartjuk. A formaságokat majd elintézzük holnap. Az édesanyját értesítjük. - Van még valami kívánsága? Nem enne vagy inna valamit? Vagy akar kimenni a mosdóba? STEFAN — Hadd kérdezzek valamit. Gabi a maga lánya? FRAHM — Három lányom van, és az egyiket, a legidősebbet, Gábrielének hívják, ha őrá gondolt! STEFAN - Gabit is láttam már a táborban. - Kétszer jártam ott Herberttel, hogy elhozzunk valamit a lakókocsijából. És akkor... FRAHM — Most nagyon alaposan gondolja meg, mit mond! STEFAN — Persze, persze, tudom. — Csak vicc volt. Csak az arcát akartam látni. FRAHM - Rossz vicc volt, Löffler úr. STEFAN — Láttam. — De ha igaz lett volna, az, ugye, az állásába kerülne? FRAHM - Elég. STEFAN — Én most már terheltté léptem elő. FRAHM - Ne súlyosbítsa a helyzetét provokációkkal. STEFAN - Istenem, micsoda hülyeség ez az egész! 26
