Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)
SENECA (váratlanul kitör) De én szeretetre tanítottalak!... Csak szeretetre!... Gyerekkorodtól fogva!... NÉRÓ Hazugságra tanítottál... Te is és a többiek is! r Es megtanultam gyűlölni... az illedelmes szavakat, a szánalmas erkölcseiteket!... De elárulok egy titkot: én régóta megvetem a világot! Ezt az erkölcsös, Jóllakott világot! (őrjöngve) Tudod-e, öreg, hogyan lesz valakiből isten? Én majd elmondom a tanulságot !... ügy indultam én is, mint minden halandó: elhagyatott, magányos kisfiú voltam, aki szeretetre áhitozik. Hogy kívántam akkor, hogy szeress, tanitóm. És te hajtogattad is, gyakran mondtad, hogy szeretsz. De én már akkor tudtam, hogy hazudsz. Éreztem, hogy a szeretet olyan, mint a perzselő nap. Te pedig Jéghideg vénség vagy! Nem engem szerettél te, hanem a megszerzendő hatalmat. Én csak eszköz voltam a számodra!,.. Hogy sóvárogtam anyám szeretetére... Aztán egy alkalommal rosszkor léptem a hálószobájába. Megpillantottam a szégyentelen meztelen combját. Tigellinus volt vele... Csak néztem, néztem anyám arcát, és nem tudtam betelni a látásával! Nem vett mindjárt észre... végül megpillantott!... Soha el nem felejtem azt az üvöltést! Azt a gyűlöletet! Azon a napon megértettem: az anyám nem szeret. De azt a lángoló napot a hátraszegett női arcon - azt örökre megjegyeztem! Akkor tudtam meg, milyen a női szerelem arca... És magamnak akartam ezt a szerelmet. Megkérdeztelek, tanitóm, a női szerelemről, és te azt mondtad: a nők szerelme olcsó, a filozófusnak egészen másra kell törekednie: lelki szeretetre. De én akkor már nem hittem neked... Egyre gyakrabban megfordultam a rabszolganők szobáiban. Akkor azt (NÉRÓ) komédia a Javából 1 (nevet) 64
