Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)

(SENECA) gyanússá válik és már áshatják is a sírját. És

még komorabb lesz az égbolt és még félelmetesebb a Tigellinus árnyéka. Én tehát azt mondom: Írjon Lucanus, amit akar, csak maradjon a császár mellett. Hol vannak azok a derék férfiak, akik Nérót valaha körülvették?... Hányán maradtak életben?... Egyébként engem a császár nyugalomba küld... Itthagyom a gyűlöletes Rómát. És majd ott, magányomban, hegyek és folyók között, végre elnyerem a nyugalmat, amely oly kedves a bölcselő számára... Azt kérdezed, Luciliusom, soká tart-e ez a borzalmas korszak. Úgy vélem addig, amíg a császár él. Néró fiatal, igy hát a mi számunkra ez a "borzalmas kor" az örökkévalóság. Nagyon találóan mondta nemrég valaki Néróról és korunkról: "Lanton cincogó komédiás..."

NÉRÓ (félbeszakítja) Ki az a "valaki"? (Seneca hallgat)

Te véded e szavak szerzőjét, tanítóm? Pedig itt van... egészen közel. (A Szenátor-lóra pillant)

Ki hinné róla, hogy valamikor bátor volt... félelmetes... (csattan a korbács, nyerítés) És most zabot ropogtat a jászolnál... Halljuk, Cicero, ismételd csak meg, mit mondtál rólam, amikor még Antonius Havusnak hívtak! (A szenátor nyerit. Néró nevet) Már nem is tud beszélni!

SENECA (szenvtelenül) Majd én kisegítem őt, és elismétlem, amit rólad mondott, császár! "Lanton cincogó komédiás, aki meggyalázza népe szent hagyományait és aljas gyilkosságokkal mocskolta be magát, teatőrök nélkül nyugodtan jár-kel Rómában és immár második évtizede áll az állam élén. Mit számit, hogy lemészároltatta a legderekabb férfiakat? Mit törődik ezzel az őt istenitő csőcselék? A tömeg lopja a napot, szórakozik, és ami a fő: tele a bendője.

60