Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)

(NÉRÓ) alkatot költő barátom, Petronius... Szegény Petronius, hiszen én őt is... Ha meghúznék a körvonalait. •• a telt mell... a kissé kidomborodó has... a formás, telt combok... Akár a hullámzó tenger.

Ez ugyanaz a tenger, amelynek habjaiból megszületett! Igen, egy szerelmi vágytól epekedő Venus: ez ő, az anyám! Hiszen te hasonlítottad mindig Venushoz. Ez jutott eszembe akkor is, amikor megláttam őt meztelenül, felmetszett hassal... Seneca, eljött hozzánk a mamám!... A drága mamuci, akit én szintén... (Venushoz) Mama! Mama! (hisztérikusan) Mamuci! (Venus nevet) Igen, igen, Seneca, mind eljöttek azok, akiket... Ismét velünk vannak.

A mélyből üvöltés hallatszik.

NÉRÓ Az ám, ezekről pedig megfeledkeztünk... "Ezek”

hemperegnek a szajhákkal, zabáinak, vedelnek és össze-vissza üvöltöznek... "Ezek": a tömeg... pontosabban mondva: a nagy római nép, amely mindvégig körülvett bennünket. Akkor hát, azt hiszem, mind együtt vagyunk. Kezdhetjük. Természetesen, Néró szerepét én fogom játszani... Miért nézel igy rám?

SENECA Nem értelek, császár.

NÉRÓ HrUod-e, tanitóm, nagyon elbutultál a ganéj magányodban... Rendben van, felvilágosítalak. Emlékezel, mesélted nekem gyermekkoromban, a kandalló mellett, hogyan halt meg az isteni Augustus császár. Utolsó órájában magához hivatta minden barátját, megfésültette magát a vén pojáca, és megkérdezte: "Hogy játszottam az Élet komédiáját? Ha jól, tapsoljatok búcsúzóul. És tapsolva kisérjetek el az ut végéig..." Ezt csináljuk most mi

33