Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)
(NÉRÓ) Sporns! Ez ő, az én szegény Britannicus fivérem, akit én,.. Nézd, milyen sovány, milyen gyengécske. •• Áz arca, akár egy ifjú istené.•• Qnlékszel, milyen szépen tudott énekelni az én szegény mostohaöcsém, Britannicus? (Ámor énekel) Azt beszélték, hogy szerelmes voltam belé, sőt meg is rontottam. De ez csak pletyka... (Ámor énekel) És most ismét itt van közöttünk, Íme, az eleven Britannicus! (Ámorhoz) Britannicus! Britannicus! ÁMOR (belemegy a játékba) Néró! Néró! Néró elneveti magát. Ámor is nevet. Venus, ugyancsak nevetve, feláll és előrejön. Egész lénye megváltozott: méltóságteljes, megközelíthetetlen. NÉRÓ Ó istenek! Nézd, ez is átváltozott!... Felismered, Seneca? Találd ki, ki ez! Kié ez a bőbájos, szűzi test? Nem jöttél rá?... Ó milyen tiszta teremtés volt. És nem a tapasztalatlansága tette azzá, hanem az akarat és erő, amely legyőzte benne a bűnös asszony! hajlamokat. Nem ismerős neked ez az ősi szigorúság? Nos? Nos? De hiszen ez a feleségem! Az én szegény Octaviám! Te magad mondtad, hogy valóságos Vesta-szüz! Szegény Octavia, és én őt is... (Venushoz) Octavia! Octavia!... Ismét itt van közöttünk, (csattan a korbács, a Szenátor-ló nyerit) Hallod, az állat is tanúsítja. Venus kecsesen és büszkén jár, mintha boldogságtól lenne mámoros, majd hirtelen megváltozik a járása: otrombán riszálja magát. NÉRÓ Ó istenek! Újabb metamorfózis! Ez már nem Vesta! Figyeld csak, milyen arányosan telt az alakja. Nézd a körvonalait... De sokra becsülte az ilyen 32
