Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)
(SENECA) érdekében képesek a végletekig gyötörni elméjüket*.. Ez igy volt mindig, és igy is marad. Mert a test szeszélyeinek szolgálata nem a kor igénye, hanem az emberé. NÉRÓ Látom, nem tetszik neked a mi városunk. És a korunk sem. A vívmányaink sem. A metamorfózisaink sem. Nem is tudom, miről beszélgessünk, mig megérkezik tiszteletreméltó két társad, (elneveti magát) Ja persze, hogy miért is hivattalak Rómába... Természetesen azért, hogy megkérdezzem, nem szenved-e valamiben szükséget az én öreg tanítóm? SENECA Annyi keggyel halmoztál el, hogy boldogságomból semmi nem hiányzik, csak annak mérséklése. Amikor érett korba léptél, visszavonultam a közügyektől... A tőled kapott birtokaimon élek. És bár lelkem mindig kevéssel beérte, bőkezűséged révén mérhetetlen birtokok tira lettem. NÉRÓ És azt beszélik, birtokaid óriási hasznot hoznak. SENECA Ez különösen elkeserít. Amint tudod, önmegtartóztatást és mértékletességet hirdetek, magam pedig gazdaságban duskálkodom. Ez mindig súlyos teher volt számomra. Most pedig valósággal elviselhetetlen. Amiként hadjáratokban kifáradván támaszért esdenék, úgy most, hogy elértem az öregkort és nincs többé erőm a gazdagság terhének cipelésére, csak azt kérem tőled: vedd vissza ajándékaidat. A mélyből üvöltözés hallatszik. Néró a rácshoz siet, nézelődik. NÉRÓ Zseniális! (visszamegy Senecához) Bocsáss meg... Minden szavad, akár a méz. És hogy azonnal meg 16
