Prokofjeva, Szofja: Beszélgetés tanuk nélkül. Színmű 2 felvonásban - Drámák baráti országokból 10. (Budapest, 1983)

NŐ Azt hiszem, jobb ha befejezzük ezt a témát. Mindent elmondtunk egymásnak.

FÉRFI Egymásnak igen. De érdekelne, hogy szóltál-e

Borjukovnak, Gyimkáról. Megmondtad-e, hogy nem a tied. • • Megmondtad?

NŐ Valentyinnak? Minek mondtam volna?

FÉRFI (gúnyosan) Hát persze, minek is.

NŐ Mit változtat ez a helyzeten?

FÉRFI Semmit, az égvilágon semmit. Könyörgök, ne nevettess. Meg kell szakadni. . . (hahotázik)

NŐ Mi van veled?

FÉRFI Hisztériás roham. Mindjárt elmúlik. Semmi baj.

Joga van az embernek néha szivból nevetni. Még a csuklás is rám jött. . . (reszkető kézzel vizet tölt, mohón issza. Erőtlenül leroskad a fotelbe.

A NŐ belép a fénykörbe)

NŐ Nem mondtam meg Valentyinnak. Nem mertem. Nem is

tudom, miért. Pedig megértené, ebben biztos vagyok, és mégis. . . Ha Gyimka nem volna olyan, amilyen. . . De igy, az lenne a látszat, hogy men tegetőzöra: Gyimka azért ilyen, mert nem az én fiam. És neked is jobb,ha Valentyin nem tud a dolog ról semmit. Hiszen naponta találkoznod kell vele, munkatársak vagytok. Valentyin becsül téged. Ismerem a természeted, tudom, nehezen viselnéd el, ha ismerné a titkodat. Maradjon minden úgy, ahogy van. Gyimka nem tehet semmiről. Rossz természetet örökölt. Csak magára gondol, a más baja, a más fájdalma iránt érzéketlen. "Ne szimulálj ! Ha bajod van, hivd ki a mentőket. , Mi mindent kellett kiállnom tőle. Az ilyenek nem hallgatnak a jó szóra. Mindent százszor el kell mondani neki, hogy legyen valami foganatja.