Petrusevszkaja, Ljudmila: A huszadik század dalai. Egyfelvonásosok - Drámák baráti országokból 9. (Budapest, 1987)

(M.) Farkasnak nagyon nincs ínyére ez az egész, nem szereti, ha ilyen ripszropsz megrohanják. Egy darabig még csinálta a nő a botrányt, aztán felszívódott. A fiú meglehet már tizennyolc éves, a Farkas egyetlenegyszer sem látta, megvan nélküle. Pénzt meg aztán pláne nem ad senkinek, szörnyű zsugori, ezt vésse jól az eszébe. Meg aztán miért is hagyna el, kérdem én, mikor együtt éheztünk a blokád kezdetén, azon a rettenetes télen. Nem sokkal a kislánnyal történt eset után egyszer mondta is a telefonba, már nem tudom kinek: a feleségem mentett meg az éhhaláltól, megosztotta velem az adagját, hét macskát főzött meg nekem, és akkor valami ismeretlen gyerkőcért ilyen aljasságot kövessek el ellene? Azt a gyereket nem is akartam, csak a férfiúi hiúságomra tapintottak. A nő, tudja, teával itatta, aztán így gőgösen megkérdezte, hát akkor marad, vagy nem? Ott maradt, és hopp, meglett a gyerek. A blokád idején meg tényleg úgy volt, minden holminkat friss macskákra cseréltem, darabonként főztem fel, így sikerült életben tartani, hisz hatalmas termetű ember, ráadásul haspók. Nekem meg két gyerekem halt meg előtte. Szintén a blokád alatt. A gyerekeket nem tudtam megmenteni, őt igen. Tulajdonképpen mit keres maga itt?

A. — Várom, mikor jön meg Leonyid Vitaljevics.

M. — Semmi értelme, hogy várj rá. Még mindig nem világos? Hívjam a rendőrséget?

A. - Tessék csak.

M. — Előfordult, hogy beállított egy ismerőse, mint maga most, aztán megtelepedett itt. Én nem mozdultam és kész. Elkezdtünk éldegélni édes hármasban. Mint a „Nyírfácska" együttes. Ha a Farkas, mondjuk, leejt egy könyvet, a nő rögtön elkezd óbégatni, mi az, egészen megvesztél, nem látod, hogy az embernek leesett valamije? Hárman egy kétszobás lakásban, el tudja képzelni? Én takarítottam, mostam továbbra is, de csak a saját szennyes edényemet mosogattam, ők is külön vezették a maguk kis háztartását. Főzőcskéztek, a Farkas maga is konyharuhát kötött, ezek voltak a mézesheteik, álló napokon át csak kotyvasztott. Belelkesült. Persze, nincs sok öröme, mióta nyugdíjazták. Egyszóval főzött, mosta a zoknijait a mosdókagylóban, mint régen, a nő meg csak heverészett álló nap. A Farkas meg boldog: végre van kiről gondoskodnia. Felébredt benne az elfeledett érzés. Mindig én akartam gondoskodni róla, mindent én verekedtem ki neki, fenékig ürítettem a keserű poharat, nem gondoltam arra, hogy ő is ember, neki is jólesik, ha babusgathat valakit. Még dicsekedett is nekem a konyhában. A nő meg

38