Petrusevszkaja, Ljudmila: A huszadik század dalai. Egyfelvonásosok - Drámák baráti országokból 9. (Budapest, 1987)

(M.) magán kívül van a boldogságtól, a legnagyobb eksztázisban,föltámadt benne a nagy vonzalom, minden nap kipingálta a szemét, hogy végre ilyen meleg fészekre lelt. És be nem állt a szája, hogy ő az életben mindenért megszenvedett, ilyenekkel etette a Farkast, s ezt nekem is végig kellett hallgatnom. Harminc év a legteljesebb magányban, mondja, voltak férjeim, három férfi az életemben, és mind a hárommal törvényesen, nem csak úgy balkézről. Célozgatott, ugye. Az utolsó férjem csak egy hónapig élt velem, mondja, s mindezt tizenhét évvel ezelőtt. Sehogy nem tudtam leszámolni vele, mondja, elperelte tőlem a fél lakást, és mindent, amit még csak leakaszthatott rólam. Most valami rokonai élnek abban a lakásrészben, talán Szverdlovszkból, mondja, egész este csak zabáinak, amitől bedugul a fülem, pedig száraz vakolatot tettek fel, de mentsen Isten attól a száraz vakolattól. #

így panaszkodott a Farkasnak. Már van egy csaknem felnőtt fiúnk ebből a hónapos házasságból, egyre csak húzna az apjához a válaszfalon túlra, a nő meg erre a fiúra tette fel az életét. Nem valami vidám, ezt mindketten megértettük. Úgyhogy éldegélt nálunk egy darabig, majd a Farkas megunta, hogy elsősegélyt játsszorvés befeküdt a kórházba a vastagbele kivizsgálására, mint rendesen. Ez a türelmetlenség egyfajta jele nála. Na, hát akkor meg is kértem a nőt, hogy kotródjon. Mondom neki: sírnak utánad a gyerekeid, eredj haza. Azt feleli: csak az egy fiam van. Hát, mondom, akkor add át üdvözletem a fiadnak. Aztán vigyázz, mert a végén nagyon elszokik tőled, nem lesz, aki egy pohár vizet juttasson neked öregkorodra. Mert kérdem én, mi másért nevelted, tápláltad, hogy még ezt a lehetőséget is elveszítsd. Persze, kezdődött a nagy sírás-rívás, verte a fejét a falba, többször megpróbálta magát megölni, de nem volt mit tennie, ő itt senki, se feleség, se alfeleség. Elrohant a Farkashoz a kórházba, vitt neki csomagot, hogy mármost tisztázzák a kapcsolatukat, mondja neki, engem levegőnek néznek, a feleséged belém törölheti a lábát. A Farkas meg nem mond neki semmi konkrétat. Aztán kiszaladt a száján: elmenjek inkább? Vagy maradjak, hogy akarod? — Szóval, a szájába adta a szót. A Farkas pedig ugyanúgy, semmi konkrétat nem mond. Ha akarsz, menj, ha akarsz, maradj. A nő el is mesélte nekem, hogy ez egyenlő volt a visszautasítással, megkérdezte, én hogyan látom. Mit lássak rajta, mi közöm hozzá. Pedig már egészen megszoktam a nőt. Jóságos, puhány teremtés volt, nem haragtartó. Málnaszappan, így hívta a Far-39