Petrusevszkaja, Ljudmila: A huszadik század dalai. Egyfelvonásosok - Drámák baráti országokból 9. (Budapest, 1987)

(M.) nyoma veszett. Akkortájt könnyű volt elválni, hát ő fogta magát, és a saját részéről kimondta a válást. Hát ez volt. Látom, nem jön egy hétig, két hétig, én meg csak fekszem a kórházban, másoknak folyton virágot hoznak, ajándékokat, nekem meg semmit. Boldogult anyám hordta az élelmet, de én egy falatot se veszek a számba, csak fekszem és hallgatózok, hátha mégis dobog az egyik szív legalább. Mindvégig reménykedtem. Nem akartam elhinni, hogy két múmiát rejt az ölem. Aztán elérkezett az időm, megkezdődtek a fájások, egy lélek sincs körülöttem, én meg csak fekszem és várok, hátha felsír legalább az egyik gyerek. Az egyik szülésznő még rám is kiabált, ne piszmogjak olyan sokáig a szüléssel, hadd hulljon a férgese. Mind otthagytak, az élők köré gyűltek. Azt mondja a szülésznő, csak feküdj itt szépen magadban, én meg üvöltök, ahogy a torkomon kifér. Nem is voltam magamnál, nem tudtam, mi történik. Akkor odarohantak hozzám, arra emlékszem, hogy mondták, túl vagyok rajta, nyissam ki a szememet. Nem nyitottam ki. Tisztába raktak, elvitték az egész hóbelevancot, két napig feküdtem még, aztán eloldalogtam. Anyámhoz mentem, mint egy hajadon. Nem néztem meg őket, ezért hibáztatom is magam, lett volna rá lehetőség, mégse néztem meg. De hát mit is nézhettem volna rajtuk, gondoljon csak bele. Egészen apró kis gyerekek. Sebaj, minden megesik az életben, most már nem lesz senki, aki öregségemre a pofámba löttyintsen egy pohár vizet, ahogy a Farkas szokta mondogatni. Kettőnk közül én fogok előbb kiszenvedni. Ő még néha ad vizet. Túlélni semmiképp sem fogom. Ő meg, amilyen ostoba, rögtön megnősül. Azt mondja nekem: a fiaid iszákosak lennének, a lányaid meg már vénasszonyok, folyton civakodnátok, hát nem mindegy akkor, hogy egymással veszekszünk? Persze, az egész világot helyettesítjük most egymás számára, úgyhogy csúnyán összekapunk. Tudja, a Farkasnak volt, vagy van egy fia. Beállít egyszer egy ilyen kis fiatalka, még magánál is fiatalabb vagy tizenöt évvel. Épp hogy kinőtt az iskolapadból. Megivott egy csésze teát, földhöz vágta a csészét,és mondja nekem: maga mégiscsak nő, megértheti, hát mondja meg maga, nevelkedhet-e a gyerek apa nélkül, magának már teljesen mindegy, sose lehet gyereke, elvégeztetett, a csöppség meg kereken egyéves, jogom van harcolni a boldogságomért. Mondja meg neki, hogy az életben a legfontosabb a gyerek. Én meg azt feleltem, engem hagyjatok ki az egészből, döntsétek el nélkülem. De látom ám, hogy a

37