Petrusevszkaja, Ljudmila: A huszadik század dalai. Egyfelvonásosok - Drámák baráti országokból 9. (Budapest, 1987)

GÁLJA - Ó, tényleg?

Úgy tesz, mint akit érdekel a beszélgetés, hátát az ajtónak támasztja, és abbahagyja a táskában való matatást.

JURA — Úgy ám! Mindene a helyén van, ahogy kell, a szeme is a zsánerem.

A haját egyelőre nem látom.

GÁLJA — Fekete.

JURA — A barnák temperamentumosabbak.

A beszélgetés, mintha mi sem történt volna, folytatódik, de GÁLJA úgy tesz, mintha el akarná torlaszolni az ajtót, és eszében se lenne beengedni a vendégeket.

GÁLJA — Maga jól eligazodik az embereken.

JURA — Én? Meglehetősen. (Sóhajt.) Ez a barátom, Szlávik, egy intézetben dolgozik. Ismerkedjenek össze.

GÁLJA — Nagyon örülök. Galina Ivanovna.

SZLÁVA — (kezet nyújt) Én is.

JURA — Barátom, Szláva, vagyis Rosztyiszlav.

GÁLJA — Elég szófukar barátja van.

JURA — A hallgatás az ész jele. Hallgatni arany.

GÁLJA — Beszélni pedig ezüst.

JURA - Igaza van. Sokat beszélek. Reggel óta már megittam egy üveg Szuroszt. Portói. Bocsásson meg, elvégre szombat van. A zenészek hétvégén rendezvényeken lépnek fel. Reggeltől fogva kínálnak.

GÁLJA — Maguk muzsikusok?

JURA — Azok. De erről még korai volna beszélni.

GÁLJA — Miért? Engem érdekel.

JURA — Most mit mondjak? A zenész megremegteti az emberi szíveket, de ő maga közömbös marad. Neki a könny — víz, a bánat nem tart örökké.

GÁLJA — És mit szokott játszani?

JURA — Főleg Chopint. Indulókat.

GÁLJA — Igazán? És milyen hangszeren?

JURA — Vadászkürtön. Kürtös vagyok.

GÁLJA — Az miféle?

JURA — Fúvós hangszer.

GÁLJA — Fúvós hangszer.

JURA - Sráckoromban be is repedt tőle a szám. Látja? Itt. (A lámpa alatt kifordítja az ajkát.)

GÁLJA - Jaj. És gyakran?

18