Novkovic, Milica: Kőpárna. Színmű két felvonásban - Drámák baráti országokból 8. (Budapest, 1984)
VUG KO KRSMAN VUCKO KRSMAN VUG KO KRSMAN VUCKO Eh, sehogy# Itt fojtogat valami, meg a lábam is gyönge. Nem megy. Talán megadja valahára az Úristen, hogy én is lehunyjam a szemem és végre kipihenjem magam. Egész reggel vártalak, beszédem lenne veled, de ezektől nen lehet szabadulni. Mit akarsz? Érzem közeledik a vég. Gondolkodtam rajta, egyre gondolkodtam, el is döntöttem, de azért egyedül mégse akarok határozni. Te tudod, hallottad, meg én is beszéltem róla, hogy r Milun meg én sehogy se jöttünk ki. Es nem szeretném, ha maholnap, amikor meghalok, melléje temetnétek. Soha nem jöttünk ki egymással, se jóban, se rosszban. Hát ezért. A lelketeken száradjon, ha Kovacevacba visztek. Nem akarom... Ott se férnék meg vele. Nem, nem. Beszéld meg ezekkel, aztán ássatok el azon a réten a Sárosnál. Az a föld úgyse való semmire. Mit szólsz? Úgy lesz, ahogy akarod. Ezt mondod te, de mit szól majd hozzá Novak meg Zdravko? Mégiscsak meg kell beszélned velük, nem dönthetsz magad. Jó, majd beszélek. Ha lehet, még ma. Tudni akarom, mi a vélemé-41
