Novkovic, Milica: Kőpárna. Színmű két felvonásban - Drámák baráti országokból 8. (Budapest, 1984)
MI LUN NIKITA MILUN NIKITA MILUN NIKITA MILUN NIKITA MILUN NIKITA MILUN NIKITA MILUN NIKITA Már minek osztozkodtam volna vele? Minden az enyám volt, és erre én mindent neki adtam, a lelkemen kivül# De az a pogány még azt is kipréselte belőlem# És akkor még azt kérdik, mibe halt meg a Milun# Meghaltál volna te enélkül Is# De mikor? Talán még előbb is# Ugyan már! Nyomorékon küldött át a másvilágra. Ezt a karomat a halálom előtt három nappal törte el# Tudta, hogy többé nem lesz rá szükséged# De én akkor is épen akarom! Na jő, majd eljön Vucko és megbeszélitek# Alig várom! Itt lesznek nemsokára, az ón Perkáramal együtt# Ideje már, megértek a halálra. Bizony, a velük egyivásúak mind itt vannak, már csak ők hiányoznak. Csak nem lettek halhatatlanok? Senki se halhatatlan, miért lenne ippeg az én Vucko fiam az? De bánom is én, hogy ól, vagy hal. De miért kellett tönkretennie azt a gyönyörű szántóföldet!? Tudod, Nikita, ha nem lennék halott, most megölném magam. Ugyan minek, komám? A mi időnk lejárt. Hagy-12
