Novkovic, Milica: Kőpárna. Színmű két felvonásban - Drámák baráti országokból 8. (Budapest, 1984)

/NIKITA/ pénzért* Csak azt látta a szemünk* amit a

föld termett# Tele volt a ház éhes szájjal és üres kézzel# Mások ők, mások voltunk mi# Másképp volt a mi időnkben és másképp van most! Meg talán el se tudtuk volna képzelni, hogy Így is lehet* Ők fiatalabbak, Jobb a szemük, messzebbre látnak. És mi tagadás, mindenképpen okosabbak nálunk. Ami igaz, az igaz!

MIIÜK Vajon mit csinálnak most az én boldogtalanjaim? Hogy s mint élnek?

NIKITA Hogy mit csinálnak? Marják egymást. Elszáradtak, mint a kóré, pedig mind micsoda erős emberek. Nem tudom, megettek-e együtt egy falat kenyeret is. Soha nincs nyugalom, soha nincs

egyetértés a házatokban. Hogy min osztozkodnak, nem tudom. De egymás szemét is kikaparnák. Egyik se állhat meg a másik előtt. De

nem is Jutnak semmire. Milyen volt valamikor

a ti házatok - és mi lett belőle? Nem tudok egyebet mondani: csak ámuldozik rajtuk az ember. Hogy mit kell Vuckónak eltűrni a fiaitól,

azt egyikünk se tudja elképzelni. Semmibe se veszik, nem is törődnek vele. Senki nincs tekintettel senkire, mindenki csak maga felé húz. Az a három, aki otthon maradt, a Novak, a Zdravko meg a Krsman, aszongyák, haragban

10