Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)

ZER LINA - Ah, miket beszél, maga olyan kedves.

(Elvira megszólítja a gyászruhás Annát)

ELVIRA - Annyi nemesség van a tekintetében. Bocsásson meg, úgy látom, nagy csapád érte.

ANNA — Az apámat vesztettem el.

ELVIRA — Én a férjemet, de ő él.

ANNA — Az apámat megölték.

ELVIRA - De ön oly szép és szomorú, hogy kénytelen vagyok óvni egy bizonyos gaz csábítótól, aki a környéken grasszál.

ANNA - Mindez butaság.

ELVIRA — Abból az emberből hiányzik a tisztesség és a hit legkisebb szikrája.

ANNA - Egy idős embert is képes volna megölni?

ELVI RA - A saját apját is.

(Ottavio jön)

OTTAVIO — Hallottam a beszélgetést. Nyomozást vezetek. Vizsgálóbíró vagyok. Anna jegyese vagyok.

ELVIRA - Kérem, kérdezzen.

OTTAVIO - Kész felismerni azt az embert?

ELVIRA - Felismerni? Bevallom, szerettem.

OTTAVIO — Nos, hogyne, de az emberek változnak. Már nem szereti. ANNA — Ennek, azt hiszem, nincs jelentősége.

OTTAVIO — Ez kihallgatás.

ELVIRA - Igen, igaza van, egy latorról van szó.

OTTAVIO — Mit tett önnel személy szerint?

ELVIRA — Aljas módon kihasznált.

OTTAVIO — Hogyan?

ELVIRA - A társa segítségével, aki egy követ fúj vele.

OTTAVIO - Úgy tűnik, egybevág.

ANNA — Ő a gyilkos.

(Nico és Don sétálnak)

NICO - Elnézem önt. Nem panaszkodhat.

DON — Szokás kérdése, gyakorlat kérdése.

NICO - De hogy csinálja? Mikor annyit dolgozik a közügyekért, ez szinte lerí önről.

33