Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
OTTAVIO - ígérem, hogy megkapja méltó büntetését. Állítólag ismeretlen egyének kószálnak erre, mindenkit ellenőrzők. (Ottavio el, Anna megnyugszik, sírdogál. Valahol egy köves tisztáson Don és Lappo ácsorog fáradtan, hallgatóznak, leveszik kezüket a fülekről. A saját lihegésüket hallják, egy felriadt madár suhogását, visszhangot Különben csend van. Don és Leppo kerülő úton visszatérnek a városba, ahol reggeli nap süt.) DON — No végre. Nyugalom. Körülnézünk. Nem hagytunk nyomokat? LEPPO - Nem látom. DON - Kicsit gyanús vagy nekem. Lerí rólad a bűnrészesség. Teszem azt, hirtelen előugrasz a sötétből, a Parancsnok hátrafordul és abban a minutában halott. LEPPO — Ön tudja a részleteket? DON — Agyvérzés, szívroham, vagy valami speciális csapás. LEPPO — Miért hallgatott el a sikoltozás? DON - Képtelen vagy megfeledkezni erről az ostoba dologról, ha egyszer ártatlannak érzed magad? LEPPO — Aggódom, miért pont önnek kellett, nem jó jel, nem becsülik önt igazán, önnek érdemei vannak, ez nem az ön stílusa. DON — De hogy a parancsnoki élet hogy múlik el, abszolúte semmi nem maradt belőle, a régi időknek semmi nyoma, csak a kezével, várja egy pillanatig, megmutatom, így hadonászik, így támad, nevetésges vagy sírnivaló, szóra sem érdemes. LEPPO - Egy fegyvertelen aggastyán halálában nyilván nem leli örömét, mi abban az érdekes. DON — 0, nagyon otromba a te észjárásod. LEPPO — Tudom, először volt nála fegyver. DON — Még hogy fegyver, a keze is reszket, de egyáltalán, tévedsz, mert nem is erről van szó. LEPPO - Igen, másodszor ön nem is ért hozzá, amint mondja. DON - Tudod, a szent igazságért gyilkolni, az nem művészet, letépkedni a gonosz ellenség körmeit, az semmi, de agyonverni egy öreget, széttépni egy gyereket, ehhez azért kell némi jellem, kolléga, a fej, a lágyék, a vese alkalmas a rugdosásra, ez az anatómiából következik, ezek ősi emberi kedvtelések, a gyenge csontok recsegése, a földön fekvő jajveszékelése. 15
