Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
nyújtsd ki a kezed, óvatosan, nehogy bajod essen, de figyelj — ő még akarta volna, tovább - nézd, na, bravó, mit látok, négykézláb szaladsz - de most még talpra kell állnod - hallgass ide, bocsáss meg, nem akartam — kelj fel, kapaszkodj, tartsd meg az egyensúlyod — mert a lányodnak fogalma sincs — nem tanítottad ki annyi év alatt — no, állj meg, egyenesen, nézz a szemembe, kérdezni akarsz valamit? Ó, látod, most egészen emberi formád van. És ki segített? Köszönetét szokás mondani. Nem mondasz. Jobban érzed magad. Látszik, nem vagy te akármilyen hitvány legény, bár sokáig élsz, de az utolsó szóra legyen gondod, kolléga, halljuk. PARANCSNOK - Ki van itt? DON - Egy megbízható kolléga tisztiszolgai rangban. (Leppo megmoccant A Prancsnok odafordítja a fejét, felemeli a kardját, megtántorodik.) PARANCSNOK — Átkozott bitang. (Elesik, meghal, ujjai megmerevednek a kard markolatán.) DON - Bravó, ez profi munka. LEPPO — Én hozzá se értem. DON — Én talán igen? LEPPO — Mondtam én? DON - Ne mentegetőzz, nem csodálkozom rajtad, téged nevezett olyan visszataszítóan bitangnak. LEPPO — Ahogy gondolja. DON — Engem pedig megátkozott. LEPPO — Ez is igaz. DON - No, látod, és el van intézve. LEPPO — Jaj, ostoba dolog. DON — Már nem a te dolgod, nem is az enyém. Mit törődsz vele? LEPPO — Különös előérzetem van. DON — Ne izgasd magad, nézd, milyen szép, ahogy itt fekszik. LEPPO - (pillanatnyi bénultság után, elgondolkodva) Jobb lesz eltűnnünk. (Áthaladnak a kapun, a falon, a patakocskának nevezett csatornán, a kerítésen, az ismert úton visszafelé, de sietősebben, már a szabad éjszakai térben, amikor kétségbeesett sikoly éri utó! őket Levetik magukat 13
