Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)

a földre, vaktában, befogják a fülüket Anna sikoltozik különféle hangerővel apja holtteste fölött Valaki felgyújtotta az udvari lámpást Kivilágosodik. Ottavio jön, a bíró, Anna jegyese. Fegyelmezett ember, nyilván már korábban tájékoztatták. Türelmesen megpróbálja elvonszolni Annát, krétával körülrajzolja a tetemet, a kardot.)

OTTAVIO— Anna, Anna drágám, kérlek, nyugodj meg, mint a jegyesed, mint állami hivatalnok, semmit nem akarok kérdezni, de kénytelen vagyok rá, hogy kihalgassalak, nos, válaszolj magadtól.

ANNA - Homályosan emlékszem, valamilyen alak rám támadott.

OTTAVIO - Szörnyű.

ANNA — Miért is nem engedtem? Az ostoba becsület miatt... Az apám, ő meghallotta, az apám meghalt.

OTTAVIO — Miket beszélsz.

ANNA — Menj, menj és zárják be az ajtót. Miért sikoltottam, miért? Tovább nem tudom. Az apám felébredt. Itt találkoztak össze.

OTTAVIO - Nem tudod, kivel találkozott az édesapád?

ANNA — Nem mindegy? Az apám halott.

OTTAVIO — Nem mindegy, a gyilkosával találkozott.

ANNA — De az én apám tulajdonképpen meg akart halni.

OTTAVIO - Először hallom, mióta?

ANNA — Amióta divatba jött a fekete ing.

OTTAVIO — Miért beszélsz ilyen hangosan?

ANNA - Miért ne?

OTTAVIO - Az ügy minden bizonnyal nem politikai jellegű.

ANNA - Miért nem halt meg annak idején a hegyekben, vagy a tengeren.

OTTAVIO — Nos, persze, nem ismered azt az embert, de próbálj visszaemlékezni, hogy nézett ki?

ANNA — Én semmit sem tudok.

OTTAVIO - Milyen volt? Vöröshajú? Hajlott hátú? Nyilván idegen. Hisz itt nem voltak apádnak ellenségei, régóta csendesen, visszavonultan élt.

ANNA — Valaki egyszerűen úgy gondolta, hogy megölheti az apámat.

OTTAVIO — Képtelenség, kicsoda? Senkinek nincs joga. Rend van. Személyemben kezeskedem a városunkért, amíg a hivatalomban vagyok.

ANNA — Furcsa volt, csak erre emlékszem.

14