Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)

(Csend, a távolból, a palota belsejéből: lépések, neszek, mocorgás Közelebb. Nevetés. Sikoly. Ajtócsapódás, dobogás És egy hangkettős:)

— ne, ne, ne — de, de, de

— eressz — halkabban

— eressz - ne ily durván

— kiáltok - ne butáskodj

— menj — egy csókot

— tolvaj, takarodj — eszemben sincs

— te bandita — szó sincs róla

— minden mindegy - ugyan, tévedsz

— menjen, kérem, soha, menjen — agyő, látjuk egymást újra.

LEPPO — (Közben előadja első kvázi-áriáját)

Elég volt a rossz evésből. Meg a riadó álmokból. Torkig vagyok a parancsokkal. Légyottokkal, kalandokkal. Visszatérnék a falumba. Idős anyám hogy aggódhat. Ifjú asszony, mátkapárom. Bár lehetnék parancsnok is, tiszt uraság, felügyelő. Nem kérek belőlük inkább. Uram kacag eget, poklot, kénkő füstöt, lángnyelveket, nehéz munkánk nem becsüli. Én számlálom bűneimet, gondolok a jövőmre is. Számítok az üdvösségre. Nem veszek részt akciókban. Megtagadom szolgálatom. Jaj, csak legyen jó vége. Ez lesz az utolsó szerep. Éppen itten, éppen mostan. Agyő, nyaraló szerepem, segéd-szerep, enyhet hozó. (Ajtózárás És újra csend.)

DON — Ott vagy?

(Jellegzetes léptek.)

LEPPO — Vigyázat. (Az udvar sarkába húzódik.)

(A Parancsnok jön, vállra vetett köpenyben, a kezében dekoratív kard.) PARANCSNOK - Mi történik?

DON — Eltévedtem.

PARANCSNOK - Jöjjön ide.

DON — Az átjáró?

PARANCSNOK - Nincs átjáró.

DON — Nos, kijárat.

PARANCSNOK - Ide hozzám.

DON — De ha mondom, tisztelettel, eltévedtem.

10