Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
LEPPO — A helybeli Parancsnok leánya. DON - Ez az. LEPPO - Hallotta? DON - Az itteni tengerészet tényleges parancsnoka? LEPPO - Utánanéztem. DON — Nagyszerű. LEPPO — Ön is ismeri. Meg akarja ismerni. DON — Neked imponálnak a rangos emberek. LEPPO - Nem kedveli az olyanokat, mint mi. DON - Ó, meg tudom érteni. LEPPO - És fennhangon politizál. DON — Nem számít. A hölgynek van vőlegénye? LEPPO — Egy helybéli kitűnőség, az ifjú vizsgálóbíró. DON — Még jobb. És hogy laknak? A Parancsnok a lányával? LEPPO - Rendesen. Az a palota a hegyen, tetszik látni? DON - Szép. No, talán illene felkeresni őket, tartok tőle, hogy ők nem sietik el az első látogatást. LEPPO — Van megfelelő engedélyünk? Hisz bizonyos elvek kötnek bennünket, kezdek ideges lenni, ön meg talán nem akar, vagy nem tud mindent elmondani nekem, tudom, ön már előre tudott mindent, vagy az utolsó pillanatban tudta meg, nem számít, ön már nem izgatja magát. DON — Nyugalom, nyugalom. LEPPO — így szokás mondani. DON — Várjunk csak, várjunk csak. Lennél szíves megengedni, hogy a tengeri és a hegyi fuvallat felszárítsa az asztal lapját, amelyen, azt kérdem, ki öntötte ki otromba módon a vörösbort, amit én fizetek, no? Es lennél szíves illedelmesen fékezni a mehetnékedet, amíg a nap eltűnik a kávéház utolsó székéről és elhagyja végre ezt a teret, beragyogja a mind sötétebb vörös háztetőket és az egész vidék legjellegzetesebb lankáin átsuhanva eltűnik a tengeri horizont mögött bíbor villanásokkal a finommets2ésű hullámok közt a végső pillanatig, no? LEPPO — Mi, éjszaka megyünk? DON — Csend kell. Végre is kényes vagyok a megkövült becsületre, mert ha az erény illendő módon parlagon hever, különféle nagyon vonzó húsos kiscsibékre van kilátásom. A tisztiszolga tehát ne fecsegjen. Mi az, so-8
