Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
kok, rejtett módszerek, csak ne hivatkozzanak rám soha, holnap elutazom, mulassatok tovább nélkülem! Meg se említsen senki, mert azt nem szeretem. LEPPO — Ha valaki mégis elkezdi... DON — Mi, komolyan azt hiszed, hogy félek? LEPPO - De kitől? DON - Nos, tudod, az öreg Parancsnoktól. LEPPO - De miért, semmi oka, esztelenség, a Parancsnok úr meg se fordult afejemben, a Parancsnok szétporlad, a Parancsnok súlyos sírkő alatt oszladozik, amire még egy emlékművet is állítanak. DON — Ah, igen, hallottam. LEPPO - No, látja. DON — És mondd csak, mi közöm hozzá? LEPPO — Semmi, csak biztos akartam lenni, no. (Most Don egyedül, Leppo otthagyja) LEPPO — Megbocsát egy percre. DON - Hej, nép! Egy titkos lakáj mulat itt helyetted. Még hogy! Emberek! Hiábavaló minden, üljetek szabadon a drótok mögött, mit tülekedtek, mint a barmok. (Nico diszkréten magához hívja Leppót.) NICO — Gyere ide, mit ordítozol. LEPPO - Nagyon hozzászoktam. NICO — Különben is sokat handabandáztok. De nem ez a lényeg. Ki engedte meg, hogy megöljétek a Parancsnokot? A parancsot visszavonták. Egyébként a Parancsnok sem fontos. Lehet, hogy a feljebbvalódnak még valami nyomja a lelkét. Vagy változott valami. Odafönt jobban tudják, hogy van ez, ilyen az élet. LEPPO — Mit tegyek? NICO - Készülj. LEPPO — Igen, de mire? NICO — Úgy általában. LEPPO — Kész vagyok. NICO — Aha, mielőtt elutaztok, megnézitek a Parancsnok emlékművét, kötelező. Illendőségből, megérted. 47
