Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
DON — Te meg most már félsz? LEPPO — Mi lesz ennek a vége? DON — Egyelőre nem áll rosszul. LEPPO — Lesnek ránk. DON - Nagyon örvendek. (Anna, Elvira, Masetto, Ottavio, Nico különböző irányban sétáinak) ANNA — Ah, gyilkos és korhely. ELVIRA — Ah, korhely és gyilkos. MASETTO - Jaj, de viszket a tenyerem. OTTAVIO - Milyen nyugtalan mindenki. NICO — Nyugodjanak meg. (Zéri ina és Don) ZERLINA —Ah, mi lesz velem, mi lesz, törjem a fejem a végtelenségig? Hogy bízhatok egy ilyen emberben? DON - Nem bízhatsz. ZERLINA — De nincs más kiút, nincsen. DON — Van egy ötletem a számodra: menj el innen. ZERLINA - Ah, maga az, maga itt, maga hall engem, maga beszél hozzám? Azt hittem, csak úgy magamban beszélek. DON - Nagy kár lenne drágám, ha egész életed ezen a piactéren telne el. A te szemed tükrében New York tornyai büszkélkednének, annyi bizonyos. Ajkaid csak a legnemesebb bor Ízlelésére hivatottak megnyílni. Arcod rózsaszín pírja, tánctól elfúló lélegzeted, észak hava szemed pilláin, ó, bizonyosan illik majd arcodhoz. Igaz, épp ily pontosan elképzelem, amint Dél virágainak illata járja át bőröd. ZERLINA - Azt se tudom, mit feleljek. DON — Bármit. De nehéz tétlenül nézni, hogy gyötör és untat téged egy jelentéktelen fiatalember, mikor előtted az egész világ. ZERLINA - És mihez kezdenék abban a széles nagyvilágban? DON - Mit is tanácsolhatnék neked, Zerlinácska? ZERLINA - Kár. DON — Nem tudom, nem tudom. Ha más lenne az életem, az életed... Féltucat gyerek, pezsgő éhomra, tubarózsa és muzsika, tetszés szerint, és időnként mulattató lenne egy kis vadászat a boldog jövő ellenségeire, megvallom, megvan az a szokásom, egy bizonyos osztály kedvtelése, 39
