Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
OTTAVIO — Nem, egyáltalán nem. DON - Mellesleg nevetséges, miért nem hajlandó elhinni, hogy az egyszerű állampolgár legjobb igazolása, másra nincs szükségem, a helyi rend támogatása. Mit néz úgy? No, végre. Helyes. Csak mi ez a nyájasság? Megmondom. A Parancsnokot nem ismertem, ennek ellenére szeretném kifejezni részvétemet a Parancsnok lányának. És mégiscsak ön intézkedik itt. Nem féltékeny? OTTAVIO — Mi köze hozzá? DON - Jól felelt. OTTAVIO - Odatalál? DON — Miért ne? OTTAVIO — Mert látja, van egy rövidebb út a hátsó kiskapun át. DON - Kifejezetten az én számomra? OTTAVIO - De mehet egész hivatalosan, a főkapun, a maga dolga. (Leppo és Don a panzió kertjében) LEPPO — És most mi lesz? DON — Megyek a Parancsnok lányához. LEPPO — Ön megőrült. DON - Te is velem jössz. LEPPO — Ki fognak toloncolni, várjuk be nyugodtan. DON — Valahogy addig is agyon kell ütni az időt. LEPPO — Kérem szépen, akkor menjünk inkább a falusi mulatságba. Lenge lányok, pezsgő, pezsgő. Célozd meg. Dugóval. De ne mindet egyszerre. Rózsával a fenekén. Zöldes füst, zöldes füst. Táncolnék, táncolnék. Rejtőzz el, bújj elő, perdülj hát, fordulj hát. Száz évig nem feleditek. Vérbeli kolóniái stilus. Most először, csak minálunk! DON — Először a társadalmi kötelezettségek. LEPPO - Hogy mennék én társaságba, egyszerű ember vagyok. DON — Rád is rádfér, flegma lator, minek kéretnéd magad. LEPPO — Soha, soha, nem akarom, nem vagyok diplomata. DON — Ne vágj ilyen buta képet, vacogsz a félelemtől. (Az ideges Ottavio Nico panziójában) OTTAVIO - Ide hallgass, különös lakóid vannak. NICO — Rossz fát tettek a tűzre? 18
