Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)

OTTAVIO - A kellemetlenségek elkerülése végett, nem tudod közelebbről, mifélék?

NICO — Énmiattam ne aggódj. Tudod mit, túl kell élnünk a jó öreg Parancsnok halálát.

OTTAVIO - Anna azt kívánja, hogy a temetés tanúk nélkül menjen végbe.

NICO - Igen bölcsen. Arra gondolok, mi lesz a síremlékkel?

OTTAVIO — Illenék megkérdezni.

NICO — Segíteni kell. Hogy nézne ki...?

(Don és Leppo Annánál, a parancsnokipalazzo szalonjában)

DON - Hallottam a kedves édesatyja parancsait. Átutazóban vagyok a bajtársammal. Az életben rajongok a zenéért.

ANNA — Hallgatom.

DON — El nem tudom képzelni, hogyan ölhette meg valaki.

ANNA - Az apám már régen öreg és beteg volt.

DON - Elvégre van rendőrségünk, törvényünk és jogrendünk.

ANNA - Apám gyakran mondogatta, hogy ideje meghalnia.

DON — Egyáltalán nem értek a politikához.

ANNA — Én sem, de apámnak alighanem igaza volt, hogy a mi napsütötte országunk elszürkült. Azt bizonygatta, hogy a virágok kevésbé illatoznak, mind több a sötét gyűlölködés a levegőben, valamikor másként volt, érdemes-e tovább élni, és kiderült, apámnak volt igaza.

DON — De a gyilkost le kell leplezni.

ANNA — Ön pedig hisz a rendőrségben.

DON - Nem. És azért, mint állampolgárnak, van egy ötletem, talán naív, de őszinte. Legyen szíves megmondani példának okáért, kettőnk közül melyikünk emlékezteti kegyedet fizikumában, körvonalakban, mozgásban, különösképpen pedig hangban arra a latorra.

ANNA — Nehéz nekem gondolni is ilyesmire a vendégeimmel kapcsolatban.

DON - De én nagyon kérem.

ANNA — Nem, képtelen vagyok, engem másként neveltek.

DON — Bocsásson meg a kellemetlenkedésért.

ANNA — Hiszem, hogy önök jót akartak. Sokáig marad még nálunk?

DON - Megengedi, hogy részt vegyek a temetésen? Mint édesatyja volt katonája kérem.

ANNA — Csak a szűk család, csak én.

19