Evarac, Paul: Az ötödik hattyú - Drámák baráti országokból 3. (Budapest, 1984)
MI REA DUFY hangja MI REA DUFY hangja MIREA DUFY hangja MIREA DUFY hangja MIREA DUFY MIREA DUFY MIREA Táncolni még táncoltam egy-egy elvtársi öszszejövetelen. Úgy éreztem azonban, hogy a lány most másról beszél... /türelmetlenül/ Álljon meg. Miért akar kiszállni? Mert maga un engem. Mert zavarja, amiket mondok. Gondolkodóba esik, megvastagodik a tarkója... Rendes volt hozzám. Kösz. Most lelépek. Megint könny futotta el a szemét... Hogy hívják? Duf y. Milyen név ez? Hattyúnév. Hát jó, Dufy; menjünk, igyunk valamit. S beszélgessünk... Persze tudom, nem volt egészen helyes. De otthon senkise várt; szombat este volt, amikor a gyárban sincs senki... Meg aztán nem akartam otthagyni ezt a tájékozatlan fiatal teremtést az előítéleteivel. Bementem vele a közkerti büfébe. Különben is esett az eső; gondoltam, amig iszunk egy vodkát, eláll... S még valamit, elvtársak. Az a lány lenézett bennünket. Bennünket, mondom. Kötelességem volt megleckóztetni, ahogy - meggyőződésem - mindnyájan tették volna. Dufy kisasszony, mondtam, az az érzésem, hogy nemigen vigyáz magára. /Utolsó szavait már közvetlenül Dufyhez intézi, aki megjelent egy vendéglői asztal mellett, s most hangosan felkacag. Mirea is leül az asztalhoz./ Mi van? Fenomenális. Egyszerűen fenomenális. De hát mit mondtam? Egyszerre három toronymagas ostobaságot, kedvesem . /kissé sértetten/ Vagyis, mit?
