Arrufat, Antón: Három egyfelvonásos - Drámák baráti országokból 1. (Budapest, 1986)

AMELIA- Miért? Van két kezem, neki meg volt egy szája, amit kinyitott és becsukott.

NYOMOZÓ — Dehát a nővére azt mondta, hogy maguk nem álltak szóba egymással. Ekkor hogy lehet, hogy maga bejárt hozzá és cseppeket adott be neki?

AMELIA - Eulalia! Te azt mondtad, hogy én nem álltam szóba a férjeddel?

EULALIA — Nem egészen azt mondtam. A nyomozó úrnak erős a fantáziája.

NYOMOZÓ - (Ameliának) Van itt még valami: maga az imént azt állította,

hogy hogy ebédig nem is találkozott a sógorával.

EUGENIA — Nagyságos asszony, odaégett a bab. (Kimegy)

EULALIA — Jaj, Amelia! Jaj, elvesztettem a kezem! Jaj, a kezem! Hol van, hol van? A jobb kezem. Nem tudom majd hordani a topáz karkötőt, a gyémántgyűrűt. Nem nézegethetem többet unalmamban az ujjaimat. (Szünet, sírósan és kétségbeesetten) Drága húgocskám, segíts megkeresni! Segítsél! (Keresi mindenütt, a dívány mögött, a Nyomozó mögé tt.)

AMELIA — (Keményen) Nem segítek! Szenvedj csak! Mindenünk odavész. A topázkarkötőt odaadom Eugéniának, a gyémánt gyűrűt pedig megtartom magamnak! (Váltás) Ha tudnék segíteni! Bárcsak tudnék! De nem látok semmit. Nem tudom kinyitni a szemem.

EULALIA — (Visszajön) Megtaláltam!

AMELIA — (Kinyújtja a kezét, mint egy vak) Minden sötét!

EULALIA - Szánjon meg minket! Mindennek vége.

AMELIA - (Ide-oda járkál) Minden sötét!

EULALIA — (Nyögve) Elvesztünk!

AMELIA — (Kiabál) Minden sötét!

(Eulalia kézen fogva vezeti. Megindulnak kifelé. Amelia a szemére teszi a kezét és fölhúzza a szemhéját. Kifelémenet Eugéniába ütközik, aki elegáns ruhában van és könyvet tart a kezében.)

EUGENIA — Semmi kedvem a kihallgatáshoz!

NYOMOZÓ — (Vadul) Elég legyen! Én vagyok a nyomozó!

EUGENIA - (A könyvet lapozgatja, elővesz egy szemüveget és tisztítani kezdi) Nincs itt semmi nyomoznivaló.

23