Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Néprajz - Bódán Zsolt: „Bitangja van ennek a leánynak…” Adalékok a megesett lány kérdéséhez a hétfalusi csángók körében
Bódán Zsolt A megesett lány Bár a magyar nyelvterület különböző pontjain más-más gyakorlattal számolhatunk, a házasság előtti nemi élet legalább elvi szinten mindenhol elítélendőnek, bűnnek számított. Jávor Kata szavaival élve a szüzesség „a paraszti erkölcs egyik legfontosabb normája volt”.5 Az eltérő gyakorlatú tájegységek kapcsán általánosságban azt mondhatjuk, hogy a fiatalok ártatlansága elvárásként a legtöbb helyen élt, amit lehetőleg a gyakorlatban is igyekeztek érvényre juttatni. Ha valaki áthágta ezt a normát, számolhatott a közösség ítéletével, már ha az eset kitudódott, hiszen ezt a vétséget nagyon nehéz volt bizonyítani. Ebből a szempontból egyértelműnek számított, amikor egy lányról kiderült, hogy gyermeket vár. Ezzel a biztos tudással kapcsolható össze az, hogy a megesett lányokat a magyar nyelvterület minden részén elítélték, a különbözőség csak a büntetés szigorúságában mutatkozott meg, de az elmarasztaló hozzáállás egységes volt.6 5 Jávor 2000, 660. 6 A megesett lánnyal kapcsolatos általános kérdésekről: Bódán 2008. 7 „Az nagyon meg volt bélyegezve, még mai napig is, mert hát így mondták akkor, hogy bitangja született. Ezt így mondták akkor, szerelemgyerek, vagy így falusiasán, hogy bitangja született.” (N 76) „Az megvolt jegyezve aztán már örökké” (F 77) „Hát nem nézték jó szemmel. A legények sem, s rosszul került neki azután férj. Az már meg volt jegyezve. Születtek akkor is, születtek... Volt több, aki szerelem gyermek lett.” (F 81) A gyűjtésből származó idézetek után zárójelben az adatközlők nemének rövidítése, és életkora szerepel. 8 „Nem vették meg, mert ő sem volt a hibás, ugye honnan tudta, hogy hát... ugye annak idején nem voltak ilyen dolgok, mint mai napság, hogy olyan könnyen elteszik a gyermeket ugye. Vagy védekezés. Az nem volt. Olyan hirtelen úgy maradott a lány, hogy csak akkor vette észre, hogy már valami nincs rendbe, s akkor...” (N 76) 9 „Nem volt annyira kiközösítve a falu közösségiből, mint más helyeken. Itt nálunk helyileg nem volt éppen annyira, mert ha becsületes volt, azután... ha megtörtént ez a baj, de azután végezte a dolgát és nem ismételődött meg, és rendesen viselkedett, akkor nem voltak ilyen ... tényleg úgy kiközösítve az emberektől.” (N 76) „Hát amelyik rendes lány volt, tisztességes, az nemigen vegyült az ilyenekkel. Akkor a leánytársaság, ha ment valahova, úgy olyan hátat fordítottak, hátat fordítottak. [A legények] volt eset, hogy nemigen táncoltatták.” (F 81) Hétfalu esetében is érvényesnek tekinthetjük az eddig elmondottakat. A megesett lányoknak itt is kijutott a közösség ítéletéből7, bár a visszaemlékezések alapján emellett a sajnálat és szánakozás is élt irányukban.8 A bajba jutott lány helyzete mindenesetre megváltozott a közösségben, leánytársai, ha nem is közösítették ki maguk közül, elfordultak tőle.9 Megváltozott státuszát jól mutatja templomi helyének változása is: többé már nem ülhetett a templomban a külön helyet elfoglaló lányok közé, hanem csak hátul az asszonyok mellett húzhatta meg magát. Új helyére az anyja vagy a rokonság valamelyik tagja kísérte a megesettet.10 A megesett lányt sújtó, más vidékekről ismert megkülönböztetésekre - például a hajviselet megváltozása, kendő viselése stb. - azonban nem emlékeznek az adatközlők.11 A közösség ítéletén túl családja rosszallásával is számolnia kellett: noha olyan esetről az adatközlők nem tudtak, hogy a megesett lányt elkergették volna a háztól, a szülői szigor egyéb megnyilvánulása10 „Templomba mehetett. A tiszteletes abba nem szólott bele, de nem ült a leányok közé, inkább az asszonyok közé, ugye a hátulsabb padokon. Meg egy kicsit meg volt vetve...” (F 81) „Az asszonyok közé kellett menjen oda. Akkor vagy az anyja mellett, vagy a rokona elvezette oda az ő padjába ahon, mert mindenkinek itt falun megvan az ő padja ahova ülnek, s akkor odaült. Az anyja vagy rokona, vagy valamelyik akkor elvitte oda, s oda kellett menjen. Többet a lányoknál nem volt mit keressen. A lányok külön vannak mai napig is a templomban.” (F 77) A templomi hely megváltozás más vidékekhez hasonlóan nem csak a megesettekre, a vénlányokra is vonatkozott, mint arra az egyik adatközlő fel is hívta a figyelmet: „Meg ha már idősebb is volt a lány, akkor, s nem volt semmilyen probléma, akkor sem a lányok közé ült, hanem az asszonyoknak a székibe odaült. O maga ment oda, mer ő magát mondta, hogy ő nem a fiatalok közé való. Tehát ha a 30 évet meghaladta, akkor ő már tudta, hogy ő nem a fiatalok közé való, ugye már alkalmazkodott az ő korabeliekhez.” (N 76) 11 „Nem volt ilyesmi, itt nem volt nálunk ilyen szokás. A székelyeknél volt, de itt nem volt nálunk. Itt nem volt az a szokás. Amikor mondjuk én, az én koromba, azt tudom, hogy mikor már férjhez mentem, akkor persze ugye abban az időben még fejkendőben mentünk a templomba. Most már nem. De így, hogy különleges hajviselet vagy ilyesmi nem volt. Nem, nem volt ilyen semmi. Hogy az ilyen hajviselet, vagy hogy kendősen, vagy... nem volt ez meg.” (N 76) 228
