Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Történelem - Róth András Lajos: Ne utáld az aranyat azért, mert szurkos erszényben vagyon (Menda graviora sic corrigenda)
Both András Lajos szellemtörténeti hasznosítására” törekvő Máté Károly, az 1930-ban megjelent, A könyv morfológiája című munkájában „a könyvnyomtatónak a szellemi részbe való befolyását” és „az olvasóval törődés kezdeti jeleit” tárgyalva, különösen a 18. században kiadott könyvekben előforduló nyomdahibákról is szól.4 A sajtóhibák főbb előfordulásairól és orvoslási módjairól értekezik Trócsányi Zoltán, a Magyar Könyvszemlében 1937-ben napvilágot látott, A sajtóhibák történetéhez című pár oldalas kisebb közleményében.5 Szabó András, a vizsolyi Biblia nyomdai kéziratának töredéke elemzése során világít rá - igaz kéziratról van szó — a korrektúra bonyolult és nehéz próbára tevő munkájára.6 Az ellenőrizetlen sajtóhibák különösen a tudományos munkák esetében hatnak mind a mai napig zavaróan. Nem csoda, ha Bözödi György 1969-ben, a Székely Nemzeti Múzeum Aluta című évkönyvének üdvözlésekor nem állhatta meg, hogy Székely Zoltán igazgató barátjához intézett levelében ne tegye szóvá: yyA sajtóhibák hemzsegő garmadáját nem mentheti az olvasó előtt az a körülmény, hogy hat nap alatt nyomták ki: roppant bosz- szantó és a kiadvány tekintélyét nagyon rontja. A jövőben feltétlenül vigyázzatok, hogy hasonló eset meg ne ismétlődjék. Es ugyancsak sokkal nagyobb gondot fordítsatok a magyar nyelvű kivonatokra, mert e kötetben némelyik hajmeresztő stílusban látott napvilágot (ezpedig nem a nyomda hibája)!’7 Csapody István egy növényhatározó ismertetése során felhánytorgatva, hogy „könyvkiadásunk újabb kori történetében szinte példátlanul álló, a szerkesztők és a nyomda által ki nem javított sajtóhibák garmada’, epésen jegyzi meg: „ Úgy véljük, hogy a fennállásának tizedik évét ünneplő Tankönyvkiadó mind önmagának, mind a nagyközönségnek, de legfőképpen a könyvet forgató tanulóifjúságnak, továbbá a három kimagasló magyar botanikus tudományos reputációjának jó szolgálatot tenne, ha a hibákról pótlólag és ingyenesen, az ország botanikusai között már körözött hibajegyzékek egyesítése úján teljes hibajegyzéket jelentetne meg s ezt nem bízná a nehezen megszerezhető szakfolyóiratok alacsony példányszámára,”8 Hozzá hasonló véleményen van Kis-Halas Judit is, aki egy 4 H. G. 1930. 5 Trócsányi 1937. 6 Szabó 1983. 7 Székely 2014. recenziójában ezt írja: ,A Pócs Éva által szerkesztett kötet mind tematikájában, mind színvonalában a nemzetközi boszorkányságkutatás legújabb trendjeibe illeszkedik. Ugyanakkor a szinte mostoha szöveggondozás szembeszökő. Terjedelmes nyomdai hibajegyzék állítható össze; Számos helyen pontatlanul, láthatóan elírva szerepelnek az évszámok, gyakoriak a sorközi elválasztójelek, a nevek és helyek helyesírása időnként egyenesen botrányos, és az ábrák használhatósága is veszélybe került a rosszul megválasztott tipográfia következtében. ”9 A magyar helyesírás alapvető szabályainak és a ma is elfogadott betű-/karakter használatának (kettős mássalhangzók: cs, gy, ly, ny, sz, ty; rövid és hosszú ékezetes betűk: i, í, o, ó, ö, ő, ü, ű) kidolgozásához hozzájáruló egyes nyomdászok - pl. Heltai Gáspár - szerepét kiemelő A magyar nyomdászat, könyvkiadás és könyvkereskedelem története című munkájában Fitz József említést tesz a hibákat nagy hatékonysággal termelő nyomdászról, a debreceni Komlós Andrásról, illetve arról is, hogy hibajegyzékekbe bekerülhettek gyakran olyanok is, amelyek tulajdonképpen nem is sajtóhibák, hanem csak az archaikus nyelvi formák megváltoztatását célozták. Fitz fogalmazza meg, hogy a sajtóhibákon sokszor az újranyomás, új kiadás sem segített. Példaként a Vizsolyi Bibliát említi, amelynek újranyomásakor 1596-ban ,Az eredeti - Károli féle - félreszedéseiből később Szenczi Molnár sokat kijavított, de sokat is bennfelejtett, sőt számukat újabbakkal szaporította."10 De hát ez nem volt egyedi eset. Luther is megjárta, akinek kéziratát ellopva más városban eltorzítottan, hibákkal tele nyomtatták ki, kiváltva ezzel a szerző felháborodását. Volt oly nyomdász kinek nevéből gúnyszó is született a gondatlan és önkényeskedő, torzító kiadások következtében. A lübecki Johann Ballhorn nyomdászról van szó. Az ő által is képviselt hamis és hibás kiadványokat illették kortársai a „verbalhornen” (elbalhornítani) igével.11 A hemzsegő sajtóhibák egy-egy kiadványra végérvényesen rányomták bélyegüket. Jellemző példa rá az angol nyomdászatból John Baskett „Ecet-Bibliá”- ja, mely nevét egy sajnálatos elírásnak köszönheti: szőlőskert (Vineyard) helyett az ecet (Vinegar) 8 Csapody 1968. 9 Kis-Halas 2001. 10 Fitz 1959. 11 \ÁRKONYI 2001, 358. 170
