Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Néprajz - P. Buzogány Árpád: Ember- és állatalakok a gyermekek játékszerei között Ganyban
P. Buzogány Árpád szóval: esd ne, cú nye, illetve saját feneküket, combjukat verve váltottak nagyobb sebességre.) 10. Toklámpás Nyár végén már nagyocskára nő a disznótok, és abból általában van elég minden kukoricaföldön, kertben. A nagyobbacska fiúk abból készítik a töklámpást. Kiválasztanak egy olyat, amelyik szabályos alakú, és felállítva meg is áll majd, nem dől el. Leszakítják a száráról és a mezőről hónuk alatt, kétkerekű kis vasszekérben, illetve a közeli kertekből görbe száránál fogva hazaviszik. A töklámpás általában otthon készül. Szára felől tenyérnyi részt kikerekítenek, levágnak késsel, ott benyúlva a belét: a magokat és az azokat növelő ereket kiszedik, a disznóknak adják, vagy a háziszárnyasoknak (majorságnak) odadobják. Mikor ezzel megvannak, következik a nehezebbik rész: a lámpás ijesztő arcának kivágása. A disznótok héja (a le nem kapart béllel) ujjnyi vastag, és jól faragható. A fiúk saját bicskájukat vagy hegyes kést használnak ehhez a művelethez. A már levágott, de visszahelyezhető rész lesz a kalapja, alatta némelyek vékony bevágásokat ejtenek, ami a hajat jelöli. Az orrot felfelé mutató csúcsú háromszög jelzi, fölötte jó nagy szemeket kanyarítanak, még széleit be is vagdossák némelyek, hogy szempillája is legyen a töklámpásnak. A száj hasítéka jó széles, vízszintes irányban kocka alakú fogakat faragnak a tökhéjból. Mikor mindez már kész, a felállított tök belsejébe alul kés vagy zsebkés hegyével kis lyukat farag, fúr készítője, amibe majd a gyertyát állítja. Amikor szürkülödik, meggyújtják a gyertyát a töklámpásban, visszateszik a kalapját és a töklámpást a kapu elé, az út szélére vagy kert tövébe, kapusasra, tornác végébe helyezik, és elbújva lesik, ki jár arra, ki veszi észre, és főleg, hogy megijed-e tőle. A világító töklámpást kezébe fogva a fiú bemehet a házba, akár más udvarára is, hogy valakit megijesz- szen. A felnőttek néha megjátsszák, mennyire megijedtek a töklámpástól, néha azonban tényleg megijed egy-egy asszony tőle, amikor váratlan helyen megpillantja a sötétben. Amíg - a hatvanas években — nem létezett villanyvilágítás, a sötétben messziről is ijesztő volt a töklámpás, sokakat megrémítettek vele. 1/2. Lányok játékszerei Babák Kislányok elmaradhatadan játékszere a baba (Gagyban a nyelvjárási buba alak használatos). Egy- egy kislánynak több is volt, van belőle. Egyszerűbb változataikat az édesanya, nagyanya meg a nagyobb testvérek, rokonok készítették, idővel azonban a gyerek is megtanult babát készíteni. A kislányok szereptanulásához is hozzátartozott, hogy kisebb koruktól babát adtak kezükbe a nagyobb testvérek, szülők, ügyes kezű rokonok, szomszédok. Később ők maguk is megformálták rongyból, fapálcikákból. „Osszetekertük a rongyot, egy széppel betekertük. Fát tettünk keresztbe, az volt a karja, alulról is felszúrtunk egy fát, hogy egyenesen álljon. Az arcát kirajzoltuk, fejkendőt kötöttünk rá. A ronggyal a karját befedtük, hogy a fa ne látszódjék.” — emlékezett Buzogány Árpádné Nagy Margit. Legegyszerűbb volt két keresztbe tett és cérnával, kötődarabbal egymáshoz rögzített fadarabot beöltöztetni, vagy törött fakanalat, kukoricacsuszát stb. A legidősebb nemzedékhez tartozó asszonyok emlékeznek arra, hogy vásárokból, a közeli vagy távolabbi városokban tett bevásárlások alkalmával hozták ajándékként a szülők első tetszetősebb babáikat. A lányos háznál a babáknak megvolt a maguk helye. Ahol a kislánynak saját babasarka volt, ott ágyba fektetve tartotta, az értékesebbeket a tisztaszobában, ún. elsőházban az ágyra fektették. A kevésbé értékeseket (rongybaba, régebbi játékbabák, ill. megcsonkult végtagúak stb.) a gyermekek által az üres kukoricakasban berendezett lakásfélében vagy gabonásban stb. tartották. 11. Rongybaba Igényesebb munkát követelt az igazi rongybaba elkészítése azért is, mert a szabás-varrásban való jártasságot is feltételezi. Az anya vagy nagyobb lánytestvér készítette, varrta a kisebb lánykának. Ronggyal tömték ki a testet és a végtagokat, majd kifestették az ujjakat, a fejen a szájat, orrot, szemet és szemöldököt. A baba arcát ritkább esetben kivárnák (száj, szemek, orr), leginkább festették, piros színnel, a hajat mással, tehát az igényesebb változata volt a kivarrással vonzóbbá, értékesebbé tett baba, melynek fejére kerek szájat és orrlyukakat, esedeg fület varrtak az anyagra, lehetőleg piros fonallal. A babának apró ruhákat, fejkendőt is készítettek, amit 278
