Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Néprajz - Kicsi Noémi: „No, ez volt az élet történelem, ami így belevitt a kántorságba”
,No, ez volt az élet történelem, ami így belevitt a kántorságba. tantárgy a kötelező tantárgyat, legtöbbet jegyzetsze- rüen adták le, s vöt olyan kézi jegyzettár is, amit kiadtak a tanulóknak, különösen magántanulóknak. Volt sok magántanuló. ” Az 1970-es évek közepéig, míg a halottbúcsúztatókat még tolerálta az egyház, A.M. ezekben a búcsúszövegekben felhívta a figyelmet Isten ítéletére, az egyház tanításaira. Legtöbb esetben kiemelte az elhunyt jó tulajdonságait, adott esetben hangsúlyozta jó kereszténységét, de a gyászoló gyülekezetnek mint intő jelként hívta fel a figyelmet az élet véges voltára, és Isten ítéletére, attól függetlenül, hogy kinek milyen „rangja” volt itt a földi létben. Az alábbiakban Csata Lajos 71 éves elhunyt temetésére 1966-ban írt búcsúztatóból idézek az első részből, mely általában tanítás, intés volt a hátramaradottaknak: Kik erőben vagytok, s még élni reméltek, láthatjátok, mint száll, pereg le az élet. S mint halnak meg azok, kiket jól ismertünk, kik emberek voltak, kikkel együtt éltünk. Mindenkinek ez lesz előbb-utóbb sorsa meghal, mit sem számít a kora vagy rangja. Van, aki többet él és szenved, s árad azután, ki keveset, s hirtelen éri a halál. Ezért, amíg éltek, gondolhattok arra, hogy meghat az ember bizonytalan sorsa. Hogy el nem kerüljük a ránk váró halált, mindig készülnünk és számítanunk kell rá. A lélek csak elszállt, a lélek nem hal meg, s halálunkon maga Isten ítél meg. S jutalom vagy büntetés lesz osztályrésze, aszerint, mint éltünk itt, e földi létbe. E holtnak is már csak teste van itten, lelkét már meg is ítélte az Isten. Mivel Istenben bízva szenvedett, minden bizonnyal most örök jutalmat nyer. A demokráciában A mostani világról sincs jobb véleménye, nem mondja jónak, ugyanazon okok miatt mint a kommunizmus alatt: fellazult a vallásos élet, a lelkiismeret. Tulajdonképpen az előző korszak 57 B. Á. interjú egyenes következménye, hogy akik a kommunizmusban az egyház ellen fordultak, azoknak a gyermekei sem járnak templomba, „olyan gyengén, vagy szinte egyáltalán, alig vallásosak”. Épp a formaságokat betartják, esetleg eljutnak az elsőáldozásig, de utána alábbhagy a búzgóság. Az új házasok ebből a vallástalanságból küldik a gyermekeiket elsőáldozásig, vagy ha valamilyen érdekesebb tevékenység zajlik az egyházban. A kommunizmus mellett az anyagias világ is ehhez a gyengüléshez vezetett, „s az a gyengülés még most is tart. Azt hiszi, hogy ha többet dolgozik, vagy ha többet gyűjt, ha halmoz cifrább, különleges dolgokat valósít meg a háza körül, vagy anyagilag oda fektet, és azért többet dogozik. S ez elég, úgyhogy én nem vagyok megelégedve most. [...] Hogy így mondjam, még az egyházzal sem vagyok, a kántor sággal se vagyok megelégedve. ” 57 Szerinte a templombajárást az is befolyásolja, hogy az emberek nem ismerik az új énekeket, nem tudnak bekapcsolódni a gyülekezeti éneklésbe, az egyszerű embereknél ez sokat számít. Nem helyesli, hogy kivették azokat az énekeket, amelyeket a Szent vagy Uram! énektárból énekeltek. „Ez a legtöbb egyszerű embernek a véleménye, még azoknak is, akik ritkán mennek a templomba. Azokot is avval lehetne csalni, ha olyan éneket hallasz, amiket még hallottál. Ezért nincs megelégedve a kántorsággal. ” Az önreprezentáció és az emlékezet struktúrái András Márton élete fiatal kora óta - 26 évesen kezdi meg kántori életpályáját - a nyilvánosság előtt zajlott. A családi élete is nyitott könyv volt a közösség életében, hiszen sokszor a saját lakása is mint munkaterület (kóruspróbák tartása, az elhunytak hozzátartozói otthon keresték meg) a hivatásának volt alárendelve. A magánéletét a társadalmi státusa teljes mértékben meghatározta. A faluban mindenki csak kántor úrnak szólítja. Éppen ezért saját magát is legtöbbször az őt körülvevő társadalmi közeg szemével látja, kívülről szemléli. A visszaemlékezéseit úgy szervezte, mintha egy előre megírt mintát, vázlatot követne, s valóban az általa megírt önéletrajz sok hasonlóságot mutatott az élőbeszédben megfogalmazottakkal. NÉPRAJZ I ETNOGRAFIE I ETHNOGRAPHY 267
