Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Néprajz - Kicsi Noémi: „No, ez volt az élet történelem, ami így belevitt a kántorságba”
Kicsi Noémi Az oklevél megszerzése 1944-ben beiratkozott a gyergyószentmiklósi római katolikus gimnáziumba. Az első gimnáziumi évet ott járta, de amikor iratkozott volna a második évre, minden tanárt elvittek, a helyzet felborult. Jöttek az oroszok. Akkor átiratkozott a leánygimnáziumba, majd a Csíkszeredái egyházi gimnáziumba. 1945-ben meghalt az édesapja. 1947-ben, amikor a négy gimnáziumi éve megvolt, egy Csíkszeredái hittantanár biztatására püspöki engedéllyel magántanulóként beiratkozott a csíksomlyói kántor-tanítóképzőbe49, itt szerezte meg kántori oklevelét 1948. július 9-én. Érdekes, ahogy visszaemlékszik az egyházi tanárral folytatott párbeszédre a rendszerváltás zűrös, átmeneti időszakában: „...azt mondja: —Tudom, hogy maga kántoroskodik[...]En azt ajánlanám, iratkozzon át eppe most a csíksomlyói tanyíttóképzöre, s tegyen kántor vizsgát, ha kántorizálni akar. Me ez az iskola is megfog szűnni egyházi vonatkozásban, s kántorképesítöt se fogják engedni, csak Gyulafehérvárnak engedik. Próbáljon átiratkozni, annyi képessége magának van — azt mondja —, biztos át fog menni, csak iratkozzon át, s az anyagokot vegye onnan át. Ötödikbe ne maradjon itt, hanem itt úgyse lesz jövője, azt mondja, az iskolának se, me olyan kommunistás változás lesz, s minden, azt mondja. Maga akar-é kántor lenni?- Hát, szeretnék, azért szedtem az iskolákot. — No — azt mondja —, javaslom én es a Somlyóihoz, s iratkozzon át, én adok egy ajánló papírt. ” Elöljárói, tanárai tehát látják benne a képességet, bátorítják, segítik előrehaladását. Az identitás, a narratív hős megteremtése során a személyes sikerélménye kihangsúlyozása a többi vizsgázóval szemben önmegerősítő mechanizmusként hat a saját motívumai alátámasztására. „Ügy is vót, igaza is vót. Felvettek, s vizsgázni engedtek, s még néhányat, ilyen magántanulót is, nem tudom, hét vót-e vagy nyóc, engedtek, lényegesen. Szegényekből csak négyet engedtek, vagy hármat átal, me abszolút nem tudtak énekelni sem, valamik vótak, orgonáim még annyit se tudtak, de nekem, hála Istennek, akkor sikerült, s avval osztán maradtam véglegesen Csomafalván, mint okleveles. No, ez vót az élet történelem, ami így belevitt a kántorságba. ” 49 Lásd: Geréd 1993/1994, 243. Családalapítás Miután biztonságban érezte magát a megélhetés terén, és kézbe kapta kántori oklevelét, akkor gondolt igazából arra, hogy megnősüljön. A szomszédjukban lakott egy kislány, Rózsika, akit a szülei odaadtak a Nyárádremetéről ideköltözött gazdag családnak, azaz a kántortanítónak és feleségének. Mivel Kovács Pongrác kántortanító, aki 1924-ben került a faluba, és 1934-ben meghalt, a felesége özvegyen maradván s gyermekük nem volt, kérte, hogy adják oda neki Rózsikát. A taní- tóné mindenét Rózsikára Íratta, s tulajdonképpen az a ház, amelyikben most él András Márton, az az övé volt. „Valóban igaz, hogy nagyon szerette, mindenit Íratta réa, s minden, hogy valahogy maradna meg nála, hogy ne menne el. Maradna itt, hogy idős korára minden, legyen aki gondoskodna róla. Lényeges az, hogy amikor udvarolni kezdtem, akkor élt a nagysága, különben engemet is kedvelt, szeretett, szívesen láttak, hogyha idejövök, s beszélgettek a feleségemmel, aki a feleségem lett. ” 1948 februárjában nősült 26 éves korában, egyszerre a kisebbik húgával, akivel megegyeztek, hogy egyszerre tartsák a lakodalmat. Első gyerekük, egy fiú 1948 végén született, de 1949-ben meghalt. Olyan szegénység volt, olyan nyomorúságos világ, gyenge táplálék, betegségek, hogy az elsőszülött fiú nem maradt meg. Utána még három lányuk született, az első 1949-ben, a második 1951-ben, a harmadik pedig 1954-ben. Szépen nevelték a három leánygyermeket, összetartó család voltak. Felesége, ahogy a nagyobbik leányuk, Balázs Erzsébet (a továbbiakban B.E.) visszaemlékezik, mindig próbált a kedvében járni, mindig megsütötte kedvenc süteményeit. A felesége mint háztartásbeli az otthont biztosította a család számára, hiszen a kántor apa „ö nem volt itthonülő ember, nagyon sok volt a teendője. ” (B. E.) De azért nem maradt ki a gyermeknevelésből, s ott próbált a gyermekek mellett lenni, ahol tudott, illetve vonta be őket a saját tevékenységébe. A lányok apjuknak a kottamásolásban segítettek, nem volt fénymásoló gép, írógép is csak későre, ezért a kóruspróbákra, a templom padjaira a betanítandó énekek szövegeit a kislányok kézírással másolták. A lányok feladatához még a templombeli mechanikus orgona fúj tatása is hoz258
