Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Néprajz - Kicsi Noémi: „No, ez volt az élet történelem, ami így belevitt a kántorságba”
,Nö, ez volt az élet történelem, ami így belevitt a kdntorsdgba. oroszok bevonulásakor, amikor a faluból meg a környékről szinte minden érett férfiút behívtak katonának (segédkántort, kántort, papot, tanárt is), ő egy gyergyószentmiklósi „őrmesterfélétől” egy olyan ideiglenes papírt kapott, melyben az állt, hogy „ nincs hova bevonuljon”, ezért aztán nem is vitték el a faluból. A történelmi események a jelenben megkonstruált elbeszélése során, úgy jelennek meg a narrációs emlékezeti struktúrájában, mintha azok a személyes életében egy jól meghatározott céllal történnének, a sorsszerűség, a predestináció jelei ott vannak az életeseményekben, melyben ő a főhős, a főszereplő. Akár a szerzetesek között eltöltött évei, a ferences szellemiség hatásának is betudható (esetleg a faluban szolgáló plébánosok, a szülőktől kapott vallásos nevelés mellett), hogy a szerencsétlenségben is Isten gondviselését, eleve elrendelését látta az élete további alakulásában. Erről az időszakról, ahogy hazakerült, a kántori elhivatottságával kapcsolatban így vall: „Itt jelentkeztem, de mindig olyan csodálatosan vannak az Istennek az útjai, olyan csodálatosak voltak, hogy nem jött akadály abba, hogy kántorkodjak. ”46 A háború után, a románok és oroszok bevonulása 1944 után zűrös történelmi időszak következett a falu, az egyház életében. A segédkántort elvitték katonának, nem is jött vissza. Ezután Márton László főkántor mellé szegődött segédkántornak, aki felajánlotta a segédkántori lakásban levő harmóniumot gyakorlásra, tanulmányaiban segítette, sőt anyagilag is támogatta. A helyi plébános oklevél hiányában nem akarta alkalmazni, de a főkántor annyira ragaszkodott hozzá, hogy akár saját zsebéből is hajlandó volt fizetni a jóhangú fiatal kántorjelöltet. „Na, de hát a pap se izé, s az egyház is olyan vöt, hogy az oklevelet kérték vóna, s kívánták vóna, s kárpálózott, hogy nem lehet csak okleveles'képzettebb kántor, hogy kántort alkalmazzon. Akkor a kántor annyira önfejű vagy akaratos vöt, hogy hát ö biztosít nekem egy olyan minimális fizetést, amilyen megteszi, s az ö felelősségére engedjen. S akkor kezdtem el a segédkántor 46 Bajkó Árpád interjújából. 47 kaptunk ki = szöktünk ki helyett énekelgetni, s még úgy, ahogy tudtam, orgo- nálgatni, s minden. Egy kicsit olyan hadi érzésük vöt a dolgoknak... ” Következő évben a főkántort is behívták katonai szolgálatra, aki egy évig odavolt, a plébánia kántortanító nélkül maradt. Közben a frontról is hoztak haza sebesült katonákat, sok volt a temetés. A plébános ebben a szükségállapotban kénytelen volt elfogadni szolgálatait, de mint - egy kis öniróniával — fiatal cselédnek nevezi magát. „... akármennyire a papnak nem tetszett, hogy nem vöt oklevelem, oklevél nélküli fiatal cseléddel, kénytelenkelletlen, más alkalmassága nem vöt. Ráhajlott a szükségletre, s elfogadott úgy, hogy már kezdtem a temetéseken is, minden, a kántor helyett szolgálatot teljesíteni. ” Ebből a cselédségi állapotból akar szabadulni, s mint motiváció is serkenti a továbbtanulásra. Most már akár dacból is, de megszerzi a kántori oklevelet. Csak nem volt annyira egyszerű a dolog, mert az első gimnáziumi év után a románok kapituláltak, s azon az őszön jöttek az oroszok. Amikor az oroszok és a románok bevonultak Csomafalvára, A. M.-et is igazoltatták, megnézték papírjait, de nem bántották. A templomban benéztek mindenhova, kinyitották, megmacerál- ták iá. orgonát, néhány kisebb sípot vittek el csak, de lényegében nagy kárt nem tettek. Csak kíváncsiságból mentek be a templomba, s nem azért, hogy a papot letartóztassák. Emlékei szerint a románok és az oroszok is emberségesen bántak a falu lakosságával, s ha valami kellemetlenség történt, lehetett jelenteni a parancsnoknak. Az oroszok továbbvonultak Szászrégenbe, Marosvásárhelyre, csak egy-két orosz parancsnok maradt a faluban, viszont maradt a román katonaság. A falu lakossága köréből toboroztak munkabíró férfiakat, akiknek az volt a feladatuk, hogy a katonaság számára utat készítsenek a hegyekben. „...Először el voltunk menekülve, ők is, pap is, messzébb a hegybe fel, én a Hegyaljában vótam inkább, itt a közeli hegyek aljában, itt vótam, családoknál, itthonról, Csomafalából vittünk egy kicsi élelmet, kaptunk47 hajnalkor ki, s aztán egész héten abból lehetett élni, [.. fáz ember búvókált48, pár napig olyan zűrzavaros vót erősen, azután egy kicsit kitisztult, s azután, mondom, rendesen folytak a szent misék. ” 48 búvókált = bujdosott NÉPRAJZ I ETNOGRAFIE l ETHNOGRAPHY 257
