Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Néprajz - Kedves Anett: A 20. századi csíki népi élet képei. Andory Aladics Zoltán (1899–1990) vizuális reprezentációi
Kedves Anett a képek szereplőinek, hanem a fényképész nézőpontján keresztül keresendő. Aladics a saját világlátásán keresztül ragadja meg a csíki népi életet. Ennek az egyéni világlátásnak a logikáját, a kategóriáit és a kánonjait a művészettől kölcsönzi. 10A fénykép tehát ebben az esetben is egy konvencionális rendszer, amely a természetesség látszatát kelti. A végeredményt azért tartja a köztudat a látható világ objektív és realista rögzítésének, mert a készítőik és a szemlélőik kezdettől fogva objektív és realista társadalmi rendeltetéseket jelöltek ki a fénykép számára.11 Pedig a fénykép mindig csupán egy aspektusát rögzíti a valóságnak, amely a fényképész önkényes szelekciójának az eredménye. A felvétel készítésekor a fényképész egy pillanatnyi keresztmetszetet készít a látható világról. A pillanat rögzítésével pedig minden egyes alkalommal kiszakít valamit az idő áramlásából. Amikor a fényképen kirajzolódik valami, az mindig mozdulatlan. Ez a mozdulatlanság pedig - Pierre Bourdieu szavaival élve - „egy örök gesztus egyensúlyává lesz, mely örök, mint a társadalmi jelentés, melyet megtestesít”.12 A fényképeken tehát társadalmi jelentések válnak láthatóvá. Aladics képei arra engednek következtetni, hogy a korszak bevett gyakorlatához híven, más fényképészekhez hasonlóan a festők tevékenységének mintájára egy kidolgozott, megkomponált elképzeléssel áll a fényképész az emberek elé. A fényképen látható jelenet gyakran megrendezett, még akkor is, ha a természetesség látszatát kelti. Az a „természetesség” ugyanis, ami a képen láthatóvá válik, nem más, mint egy olyan kulturális esemény, amit a rögzítése előtt meg kell rendezni.13 Vegyük például azokat a képeket, ahol férfi és nő párt alkotva szerepel a képen. Jellemző, hogy a férfi egyik keze a nő vállán pihen, vagy átkarolja párja derekát, a másik kezével pedig a nő kezét fogja, miközben egymásra vagy a kamerába néznek. A póz tehát tökéletesen konvencionális. Ellenkező esetben, azaz ha a kép nem lenne beállított és egy olyan pillanatot rögzítene, ahol a férfi és nő egymástól távol, esetlegesen helyezkednek el a térben, a pár közötti gyenge kohéziót 10 Bourdieu 1982, 226. 11 Bourdieu 1982, 226. 12 Bourdieu 1982, 228. tenné kiolvashatóvá (ld. 4a-4b, 5a-5b, 6a-6b számú képeket). A természetesség esztétikája minden esetben kulturális modelleknek engedelmeskedik.14 A fényképész és a kép szereplőinek nem tudatosított közös célja az, hogy természetesen tűnjön olyannak a kép, amilyennek látszania kell egy olyan társadalomban, ahol minden percben számolni kell a közösség pillantásával. A fényképezéshez felvett modor szintén konvencionális, és olyan társadalmi berendezkedésre utal, ahol a viselkedés és az erkölcs közösség által szabályozott normái erőteljesebbek, mint az egyén érzelmei, gondolatai és akarata. Andory Aladics Zoltán és képeslapjainak szereplői a társadalmi berendezkedésben különböző helyet foglalnak el. A fényképész fogarasi születéséből és középosztálybeli státuszából adódóan külső nézőpontból tekint a csíki székelység- re. Végzettsége és foglalkozása elismertté teszi, az utóbbi pedig a társadalmi hierarchia olyan pontján helyezi el, ahonnan több lehetősége van megalkotni mások reprezentációját, mint más embereknek. Előnyös társadalmi helyzetéből kifolyólag hatalmában áll úgy alakítani és megőrizni a világot, mint ahogy azt ő látja és elképzeli. A fényképész tehát maga a társadalmilag pozícionált diskurzusteremtő, aki a képek vizuális elemeivel (öntudatlanul) teremt jelentéseket. Aladics képeslapjai kapcsán érvényesülő társadalmi normák a megmutatható és a nem-megmutatható közötti megkülönböztetést szabályozzák. Az egyéni élet aspektusai helyett a közösségi életre általánosítható aspektusok lesznek megjeleníthetőek. A képeslapok szereplői pedig társadalmi szereplőkként jelennek meg, miközben az egyéniség, személyiség a háttérbe szorul. Aladics képeslapjai tehát társadalmi reprezentációként viselkednek. A képeslapok címadási és feliratozási technikája alapján a képeslapok három korszakra oszthatók. Az 1940 előtti képeslapok felirata román, az 1940-1944 közötti képeslapok felirata magyar, az 1944 utáni képeslapok felirata pedig kétnyelvű (román, magyar). A képeslapok impozáns magyaros stílusú része az 1940-1944 közötti korszakba sorolható. A vizsgálat során a 13 Bourdieu 1982, 231. 14 Bourdieu 1982, 231. 240
