Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Szemle - Szőcs János: Rapsóné öröksége. Tanulmányok Parajd község múltjából
A lelkipásztorok és a tanítók II. József (1780-1790) türelmi rendelete viszonzásaként hűség- nyilatkozatot tettek a királynak. Wendeler János, kamaraispán, aki a Habsburgok érdekeit szolgálta, 1834-ben követelte, hogy akadályozzák meg a szabad sókitermelést. II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban a következőt írja: „A székelység volt a nemzet fő ereje, mindannyian a nemesség előjogait élvezték, és mindhogy természetüknél fogva egyenesek, őszinték, bátrak és engedelmesek, nagyon alkalmasok a háborúra. De a saját tisztviselőik vetették őket szolgaságba.” Csiki szerint 1707 táján az udvarhelyi krónikás így kiált fel: „jöjjön a burkus, jöjjön akárki, csak legyen már rend e földön.” A békesség óhaját fejezte így ki. Az volt az irányadó elv, hogy minden helyi család „csak a szükségének megfelelő sósvizet kapjon”. Ennek dacára a helyiek a sósvízzel titkon kereskedtek, ahogyan írták „prevarikáltak” (feketéztek). A parajdi ellenőrök felvigyázták a sóutakat, a sócsempészetet. A nagy székely lázadás (1562) elfojtását követően, János Zsigmond meghonosítja Székelyföldön a jus regiust. Ezután nemesi sót csak a főnépek kaptak. (Parajdot először 1552-ben említik a források.) A karlócai béke (1699), Csíki Zoltán szerint, csak súlyosbította a székelység Béccsel szembeni kiszolgáltatottságát. A parajdiak részesei voltak a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcnak (1703-1711). Ennek oka a császári katonaság elszállásolása és eltartása, valamint a helyi lakosság állandó zaklatása volt. Az 1871-es arányosítási törvény a gazdagok érdekeit szolgálta. Felosztották ekkor az erdőket is, azonban közösségi tulajdon ma, a 21. században is létezik Parajdon. A székely közbirtokosságot az 1921-es román kisajátítási törvény és az 1948-as államosítás sújtotta a legjobban. Ma a közös erdő 1049 hold 1084 négyszögölt tesz ki. Akiknek nagyobb részük volt, több szavazattal bírtak. Közmunkában végezték a tűzifa kitermelését, az utak, hidak építését és javítását. A parajdi Küküllő Magánerdő Szövetség az összes erdőtulajdonos szövetsége, amely gondoskodik az erdősítésről is. A közbirtokosságnak 1011,7 ha erdeje, 260 ha legelője van. A tagok száma 486. Az eladásra szánt fát csak helyiek vehetik meg. Az erdősítéshez csemetét termesztenek. Az alsósófalviak meghatározták, hogy a törökbúzát október 10-ig nem szedhetik le. Felső- és Alsó- Három tetejéről, ha gyenge volt az élés, ősszel behajthatták az állatokat a község belső területére. A Bucsinon átvezető új út építésekor a fákat, két oldalon, 30 m-re le kellett vágni. Napjainkban, sajnos, sok itt az erdőlopás. A 20. század elejétől a községben magmarhákat tartanak. Akkor a község legelőit, tíz évre, nyílhúzással osztották ki. Akadtak olyan emberek, akik a legelőre jogosulatlan állatokat csempésztek be. A tűzkárosultaknak külön utaltak ki fát. Megjelent a kőkitermelés is, amelyet bérbe adtak. 1918 után a román hatalom erdészeti igazgatónak, brigádosnak, illetve csendőrnek csak román személyt engedélyezett. Ekkor a korrupcióra való hajlamosságnak volt pozitív vetülete is. A hatóság embereit a helybeliek le tudták fizetni. A románok esetében ez a gyakorlat sikeres volt. Aprily Lajos költő gyermekéveit a 19. század 90-es éveiben itt töltötte. Számára Parajd az elvesztett boldogság képe maradt. A költő a Jékely családban született Brassóban. A parajdi utca parasztgyermekei Aprily játszótársai voltak. Az 1896-os ünnepségekre utalva a költő a következőt írta: „az iskola akkor a törpelelkű nacionalizmusra nevelt, s így nem volt alkalmas arra, hogy szárnyat adjon az igazi humánum magasságai felé való repülésnek”. Jóval később, Aprily emlékezteti gyermekkori barátját, Fábián Marcit, hogy ő volt a költő első tanára: minden, amit a fákról, füvekről, állatokról tud, azt a székely fiútól tanulta. Aprily édesapja a parajdi gyufagyár alkalmazottja volt. Az 1945 utáni évekre a magas adók, a békeharc, az egyházak üldözése és a kollektivizálás volt jellemző. A só, mint bányatermék, fő értékesítési helyei a dicsői vegyi üzemek, a medgyesi bőrgyár, a segesvári gyárak, valamint a környéken lévő szövetkezetek voltak. A parajdi termék ipari és finom só formájában került piacra. RAPSÓNÉ ÖRÖKSÉGE. TANULMÁNYOK PARAJD KÖZSÉG MÚLTJÁBÓL 435
