Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Néprajz - Salló Szilárd: A juhászok társadalmi rétegzettsége
SALLÓ SZILÁRD rátermettségükkel elnyerték a juhtartó gazdák bizalmát, több éven át újra és újra megválasztották.24 Az esztenabíró és bács között rendszerint inkább mellérendelő, mint alárendelő viszony állt fenn.25 A bács (major) Erdélyben a pásztorok között a juhászok voltak többségben, akiknek számadója Székelyföldön a major vagy bács volt. Általában a juhászszámadók felügyelték a tej feldolgozását.26 A levéltári források a 17. századig visszamenően említik Székelyföldről a „felelő pásztorokat”, akiknek a feladata a jószágról való gondoskodás és annak épségben való visszaszolgáltatása volt.27 A székelyföldi falvak lakosai bacsót (pakulárt, gyűjtőt, majort) szegődtetnek, hiszen a legelő az ő tulajdonuk részét képezi. Több juhnyáj megléte azt is szükségessé teszi, hogy a juhtartó gazdák esztenatársaságokat, juhtartó gazdatársaságokat alakítsanak a faluközösségen belül, a tízesek pásztort tartsanak állataik mellett és minden sereghez külön pásztort fogadjanak.28 A majort régen a Szent Márton napja és karácsony közötti időszakban fogadták meg. A majorfogadást a juhtársaság vezetősége végezte. Ez alkalommal írásos szerződést kötöttek a majorral, amely a major kötelességeit és fizetését írta elő.29 Majornak több személy is jelentkezhetett, ez esetben mindegyik jelentkező ismertette ígéreteit a vezetőséggel. Rendszerint azt a jelentkezőt fogadták meg majornak, aki a legtöbb szavazatot kapta.30 Csíkszentdomokoson a felelős pásztor a fejőpásztorokat csakis a gazdaság jóváhagyásával fogadhatta fel. Amennyiben a gyűjtő (bács) nem helybeli volt, akkor a nyájba hozhatta saját állatait is, azonban azok mennyiségét általában 20 juhra és 2-3 szarvasmarhára korlátozták.31 Csíkszentmihályon a bácsoskodás képesített foglalkozásnak számított. Minden bács esztenai felszereléssel is rendelkezett. A felszerelés, akárcsak a foglalkozás a családban, rendszerint apáról fiúra öröklődött.32 Minden tízesnek egy bácsa volt, aki a juhnyáj ellátásához maga fogadta fel személyzetét, akiket sajtban és ordában javadalmazott.33 A bács volt a pásztorok feje, ő felelt a rábízott nyájért, de neki kellett gondoskodnia a sajtkészítésről és a trágyázás lebonyolításáról is. 34 Bálványosváralján a juhokat egy helyen tartó isztrunga felállítását régen az isztinásgazda végezte, később azonban ezt a feladatot bizonyos fizetség ellenében áthárították a bácsra.35 K. Kovács Lászlóhoz hasonlóan, Halász Péter is a bácsot az esztenán dolgozók első embereként nevezi meg, aki felelősséget vállal a pásztorokra bízott juhokért, sajtot készít, amit kiad a juhosgazdáknak, és szükség esetén a fejésben is részt vesz.36 Erdélyben a bács tevékenységét alapvetően meghatározta az, hogy a tejhaszonvételi formák egy-egy tájegységen vagy településen belül hogyan alakultak. A 20. század elején a tejhaszon elosztásának két főbb formája volt ismert: a tejben és a tejtermékben való részesedés. A második kizárólag 24 Esztenabíró es vót, s az parancsolta a kenyeret, s annak adtak két juhtejtúrót, amiért rendezte az esztenát. Esztenabíró egy szokott lenni, amelyiket megválasztottak, ha bévál. S ha nem, hát cserélték (Adatközlő: Fazakas Árpád, Csíkmadaras) lbOk olyan közös megegyezésvei... nem lehetett azt mondani, hogy egyik a főnök vagy másik a főnök. (Adatközlő: Antal Bíró Imre, Csíkmadaras) 26 PALÁDI-KOVÁCS 2000,123. 27 Imreh, Pataki 1992,191. 28 Imreh 1983,217. 29 Sepsiszéki Nagy 2002,83. 30 István 1990,34. 31 Balázs 1999,85. 32 Szőcs, Szőcs 2008, 152. 33 Uo., 155. 34 K. Kovács 1947,196. 35 Uo., 198. 36 Halász 2006,334. 370
