Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Néprajz - B. Tódor Enikő: Életmódváltások Homoródalmáson idősebb Tódor Albert életútján keresztül
Édesapámé az utolsó generációk egyike, akik még otthon születtek. Az ő gyerekei már szülőotthonban vagy kórházban jöttek a világra. Édesanyja elmesélése szerint Tódor Albert „szembement az esztendővel”, vagyis megindult már 9 hónapos korában. Gyerekkoráról 2013-ban így mesélt: „Gyerekkori emlékem már 5 éves koromtól van, halványan: tűzgyújtást csináltam egy kis fejszével, játszottam, szánkóztam télen. Nyárban pedig már 5-6 éves koromban volt feladatom is, pipéket kellett őröznöm, patakra hajtani, a teheneket télbe megfésülni, ennök is adni, már 6-7 éves koromban, tavasszal szántás: cimborálás (a szántás alatt vezetni kellett a teheneket, lovakat, előttük kellett menni, hogy jó nyomon vágjon az eke). Tehát a felnőttekkel ott kellett lenni a gyerekeknek is, és részt kellett venni a gazdasági munkákban. Kőszedés a szántóföldeken, pucolás a kaszálókon, főleg tavasszal. Nyáron szénagyűjtés, kaszálás, növényápolás stb. Ezek a munkák naponta megismétlődnek a falusi gazdálkodásban, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt, főleg a mi gyerekkorunkban. Óvodába jártam 3-tól 6 éves koromig tehát 1937 és 1940 között. Emlékszem, sokan voltunk. A kisebbek a kisebb pádon, a nagyobbak egy nagyobb pádon, egy osztályszobában. Az óvó nénikre nem emlékszem, de az óvodás társaimból sokra igen, akik még megvannak, de sokan nincsenek már életben. ” A románosítás akkoriban részben erőszakkal, részben érvényesülési lehetőség reményében történt. A hatalomváltás átrendezte a társadalmi viszonyokat. A falu régi vezetői kegyvesztettek, az új vezetők, állami állások betöltői a (többségben román eredetűnek tartott) szegényebb rétegből rekrutálódtak. Tódor Mózes és családja, a nyomásnak engedve, 1935-ben Oklándra, a járási székhelyre költözött, mert ott jutottak munkalehetőséghez, mint „románok”. Mózes hivatalsegéd lett, Rebeka takarítónő. Ott született meg 1936-ban másik fiuk, László. 1938-ig voltak Oklándon, majd addigi munkájuknál jobb lehetőség adódott a szülőfalujukban. Mózes így két évig a homoródalmási közbirtokosság erdészeként dolgozhatott. Ekkor a két gyerekkel az Odorfenyő nevű helyen laktak egy erdészházban, a falutól mintegy 30 kilométerre. A fiatalasszony nem bírta ezt az életformát, lelki beteg lett, így orvosi javaslatra visszaköltöztek a faluba. Ott újra bekapcsolódtak Mózes apjának, Tódor Jánosnak, az „amerikás Tódornak” és Kádár Rebekának a családi gazdaságába, akiknek nagyobb gyermekei már külön háztartásban éltek. Albert 1940-ben, 6 éves korában ment iskolába. Ekkor jött a bécsi döntés, Észak-Erdélyt, így a Székelyföldet is visszacsatolták Magyarországhoz, „magyarok lettek” négy esztendőre. A település a „kicsi magyar időben” fejlődött, a Vargyas-szorosban lévő Orbán Balázs barlangtól a faluba vezető útig szekérrel járható hidakat építettek, ott szállították a barlangból a guanót, amely a foszforgyártás értékes alapanyaga volt. Ugyancsak a bécsi döntés után rombolták le a faluban erőszakkal építtetett román görög katolikus templomot. A „magyar világ” újra változtatott a társadalmi kapcsolatok és pozíciók rendszerén, a románbarát vezetők helyére magyarországi hivatalnokokat telepített. Albert 1940 és 1947 között végezte el a 6 elemi osztályt magyar nyelven. A háború az egész falu életére rányomta bélyegét. Nem volt család, amelyik ne lett volna érintve a katonai szolgálattal. Albert édesapját 1941- ben behívták a magyar hadseregbe átképzésre. 1943-ban újra bevonult, Gyergyótölgyesen szolgált, a határon. Nyáron két hétre hazaengedték mezőgazdasági munkák végzésére. 1944. március 3-án egy felderítés alkalmával orosz fogságba esett. Nagyapám fogságba esésének történetére az ő elbeszélése alapján édesapám így emlékezett: „Az egységük körül oroszok voltak. Apámékat elküldték a századtól felderítésre, de az oroszok járőre mindjárt el is fogta őket. Apám azt mondta, annyian voltak, mint a rosta lika, ott tetvésződtek, bolházkodtak, ettek egy nagy tisztáson. Aztán összeütköztek, de ők már el voltak fogva. Aztán a századból nem sokan maradtak meg, de valamennyien meg. Aztán azok úgy vonultak es vissza, magyarok is, a németek is. Melyik fogságba esett, melyik nem. Kettőt-hármat láttak meghalva is, köztük a káplánjukat. Ókét Gyergyószentmiklósra vitték, onnan Focşani-ba, két hétig tartott az út gyalog, ott bevagonírozták őket, gyenge nyári ruhában, fel az északi tengerre. Ott volt egy nagy papírgyár, a Fehértenger egyik szigetén, oda úsztatták a fát és ők a feldolgozó üzemben dolgoztak. Mikor mínusz 40 fok volt, akkor nem vitték ki őket munkára. Mínusz 35 fokban kenték be magukat fagykenőccsel. Amelyik elálmosodott, aludt el, ha nem rázták fel, meg volt halva.” Nagyapám tehát hadifogolyként Arkhangelskbe került, majd az ott töltött három év után hazaúton, egy bányatelepen megállították ÉLETMÓDVÁLTÁSOKHOMORÓDALMÁSONIDŐSEBB TÓDOR ALBERT... 285
