Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)
Történelem - Tüdős S. Kinga: „Kinek jó levele nem volna.” Adalékok a fejedelemségkori székelyföldi jobbágyok címeresleveleinek történetéhez
TÜDŐS S. KINGA hogy azok az elszökött, elbujdosott jobbágyok, akiket időközben földesuruk manumissioja nélkül nemesítettek „invalidáltatva légyenek”.34 Az 1643. országgyűlésen a szökött jobbágyok nemesítésének ügye tovább folytatódott, amikor a rendek újfent panaszt emeltek a fejedelemnek. A jobbágytartók védelmére hozott törvény így hangzott: „ilyen elbújdosott jobbágyok széllel lappangván, ha magokat nobilitáltatnak és olyan találtatik, kiknek se ura, se helye, se bizonyos lakása és öröksége nincsen az ilyenek a verus dominus terrestris, az helynek tisztivel fogassa meg (de maga ne nyúljon hozzá) s azon tiszt előtt megvilágosodván valóságosnak és igaznak lenni praetensiojának, azon tiszt által adassék kézbe földesurának. Az armalisát penig a tiszt vegye kezébe és vigye bé az conservatoriumban. "3S Kétségtelen, hogy a határozatnak volt „ereje”, arra viszont jogosan gondolhatunk, hogy a rangemelést biztosító oklevelek érdem nélküli megszerzésére találtak más utat, lehetőséget. Továbbra is képesek voltak ügyeskedéseikkel rendi jogokat nyerni, amellyel nemegyszer feszegették a becstelenség határát. Volt olyan is, aki a hamisítástól sem riadt vissza, csak hogy nemesítő levél tulajdonához juthasson. S bár a címeres levél hamisítása ugyan nem volt gyakori jelenség, de alkalmat, lehetőséget kínált, a jogtalannak címer és rangemelés bitorlásához jutni. A leggyakoribb eljárásnak, a már kihalt család armálisának megszerzése bizonyult. Az érintett család elhalását követően a meglévő armalist gyakran bocsátották áruba. A vásárló a levélben szereplő eredeti nevet, „kivakargatva” azt saját nevével helyettesítve máris armálistának érezhette magát. Az eredeti név eltüntetése azonban nem volt könnyű eljárás. Eredetileg ugyanis az adományozott nevét a szöveg színétől különböző színnel: aranyfüstből kevert vagy olcsóbb, általában vörös festékkel írták. A hamisítás során ezt eltüntetni nem volt egyszerű feladat. A családnév beírásakor a kancellárián használt aranyfestékhez hasonló minőségű tintát már nem tudtak előállítani.36 Többnyire sárgarézzel próbálkoztak, ám az idővel oxidálódva színét zöldes árnyalatra változtatta, így a név utólagos változtatása még szembetűnőbbé vált. A hamisításkor újabb nehézséget okozott a családnév eltüntetése. Ezt leginkább vakargatással próbálták eltávolítani, nem számolva azzal, hogy az előző név leírásakor az írótoll nyomott hagyott a pergamenen, így az újraírással sem tudták azt elfedni. Ugyanakkor az elvékonyodott pergamenre újonnan ráírt hamisított név színében is megváltozott, még jobban kiemelve a hamisítás tényét. Feltehetően ilyen hamisított armalissal próbált érvényesülni a homoródalmási Kováts Sebestyén, amelyet 1620. november 5-én, Bethlen Gábor adományozott. Az eredeti címerrel és függő pecséttel ellátott levéllel kapcsolatban Sándor Imre megfigyelése alapján, a nevek és előnév helyén vakargatások és javítgatások láthatók.37 Hamis nemesítő levél tulajdonosaként tartották számon ákosfalvi Gál Miklós vejét, Kádár Miklós lófőt, akiről az 1635. évi katonai összeírásban feljegyezték hogy „az Nagfisagod) A ttiatól vagion leuele, de igen vakargalt (!), suspecta” ,38 Összegezve, az oklevél jogos vagy jogtalan úton való megszerzése egy új rendi képződményt hozott létre, az armalisták csoportját. Beilleszkedésük a már meglévő új rendbe nem volt könnyű feladat. Legnagyobb akadályát, a volt jobbágy, vagyis az új armalista gazdasági erejének hiánya, vagyontalansága jelentette. Ezzel természetesen nem azt kívánjuk állítani, hogy minden jobbágy vagyontalan volt, mint ahogyan azt sem, hogy főként az 1562. évi eseményeket követően a jobbágy hűtlensége miatt nem pedig az elszegényedés vagy egyéb törvényszegést követően került előnytelen helyzetbe. Számos korabeli urbárium adatai arról tanúskodnak, hogy főként a 17. század második felétől a székelyföldi jobbágyság előnytelen társadalmi helyzete ellenére sem tartozott mindig és egyértel34 ET 102, Titulus XXXI. Art. II. 35 Eoe X. 372. 36 Szálkai 2009,21. 37 SÁNDOR I. 103. 38 Tüdős S. 2001/a 126; SzOkl ú.s. V. 442. 254
