Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 10. (Csíkszereda, 2014)

Történelem - Szabó András: Kovács Dénes múzeum- és művészetintézményesítő tevékenysége

SZABÓ ANDRÁS Kovács Dénes, aki minden szellemi termék iránt érdeklődő természettel áldatott meg, talán ezért is vette kézbe az árvaságra jutott múzeumügyet. Az anyagot lehetőség szerint rendbe rakta: leltározta, ismételten gyűjteménnyé rendezte és 1950-re Csíki Múzeum néven intézményesíttette. A Művészeti Minisztérium 1950. január 17-én ki is nevezte őt az intézmény tiszteletbeli17, 1951. június 26-án pedig címzetes18 igazgatójának. Ezzel tudományos munkássága művészi tevékenysége fölé kerekedett. Az új múzeum a Kossuth utcai Dávid-féle ház két szobájában kapott helyet, de anyagának egy része még 1952. szeptember 5-én is az akkor 10 osztályos Középiskola19 egyik termében és pincéjében volt, amelynek elszállítását Kovács Irma igazgatónő levélben sürgette.20 Az újdonsült intézmény - a Rajoni Múzeum - 1950-51-ben egy (az igazgató), 1952-ben két, 1953- ban három, 1954-ben hat, 1955-56-ban négy, 1957-ben három, 1958-59-ben (Kovács Dénes letartóztatásának évében) pedig öt alkalmazottal működött.21 A kevés és mindegyre változó létszám, és a korszak ideológiába sűrített, de még kiforratlan - pontosabban rendezetlen - jellegéből adódóan, valódi muzeológiai tevékenység nem folyhatott az intézményben, amely maga is az ideológia szócsöve kellett legyen. Néhány példa ennek szemléltetésére: • A RNK22 Minisztertanácsa mellett működő, a Művelődési Intézetek Bizottsága23 Múzeumi Osztályának kiállítás-rendezési eligazító átiratának a lényege: „... a kiállítások bizonyítsák a szocialista mezőgazdaságnak a hagyományos parasztgazdasággal szembeni felsőbbrendűségét”;24 25 26 27 • Kovács Dénes múzeumigazgató elvtársnak, Csíkszereda: „[...] A tárgykörre vonatkozólag bővebb felvilágosítással nem szolgálhatok, tekintettel arra, hogy a Művelődési Intézetek Bizottsága csak egy mondatban adta ki az utasítást »A sovinizmus és polgári nacionalizmus leküzdésére a rajoni múzeumok segítségével kiállítást kell rendezni«. [...]”23 • „Munkaterv - A IV-ik Világifjúsági találkozó előkészítő propaganda kollektíva részére [...]. 1. Az ifjak széles tömegeinek a bevonása az 5 éves terv 4 év alatti teljesítéséért. 2. A tömegek kultúrtevékenységének megerősítése, kiszélesítése és a kultúrcsoportok kibővítése új tagok bevonásával. 3. A IV-ik Világifjúsági találkozó népszerűsítése a széles dolgozó tömegek között. 4. Új fiatal káderek felfedezése és előreléptetése a művészi kultúrmunka terén. 5. A legjobb szólisták és énekkarok kiválasztása, amelyek megjelennek és szerepelni fognak a IV-ik Világifjúsági találkozón. 6. A széles néptömegek mozgósítása kulturális és sporttéren a miszticizmus és a sovinizmus elleni harc jegyében. A propaganda és agitációs munka koordinálására a fesztivál előkészítésében az alábbi propaganda kollektívád7 alakítjuk meg: 1. Stiaszni Károly. elvt[árs]. Rajoni Pártszervezet, részéről, 2. László József, elv. U.T.Mfi. propaganda titkára, 17 CSSZMARCH., 1950, 1. 18 CSSZM ARCH., 1951,20. 19 Ma Márton Áron Gimnázium. 20 CSSZM ARCH., 1952, 242. 21 LXX éves, 2000, 15-27. 22 Román Népköztársaság. 23 Comitetul pt. Aşezămintele Culturale. 24 CSSZM ARCH. 1951,70. 25 CSSZM ARCH. 1953, 21. Részlet a Magyar Autonóm Tartomány, Sepsi rajon, Tartományi Múzeum (ma Székely Nemzeti Múzeum leveléből. 26 Abban az esztendőben Bukarestben rendezték. 27 A jegyzőkönyvekben ajándékgyűjtő bizottságnak titulálják a Világifjúsági Találkozóra ajándékokat készítő különböző csoportokat. 202

Next

/
Thumbnails
Contents