Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Művészettörténet - Szabó András: A csíkszeredai képzőművészeti élet kezdetei
SZABÓ ANDRÁS nélkülözhető luxuscikké változott, kettős értelemben: luxus már a festő részéről, aki megfogható, esztétika nélküli értelem nélkül létrehozta, azután luxus a vásárló részéről, aki esetleg megvásárolja és falára akasztja, anélkül, hogy valódi (esztétikán kívüli) szüksége volna rá. Épp csak polgári szobadísznek használja az üres falfelületen - de lassan már üres falfelület sem akad végsőkig praktizált és miniatürizált lakásainkban. Azt hiszem, a díszítés nem, semmiképp sem elegendő szerep ahhoz, hogy egy művészeti ág valódi korstílust alakíthasson ki és valóban virágozzék. Nem úgy ismerem én az igényes és rátarti művészeket. [...] Miért festenek tehát a festők? Olyan kérdés, amely már csaknem szemtelennek mondható. De csakugyan, miért? Nyilván azért, hogy kifejezzék önmagukat, hogy képben rögzítsék látomásukat a világról, hogy érvényesítsék vizuális fantáziájukat, dekoratív ösztönüket. Hogy megújítsák a művészetet; hogy kamatoztassák azt a bizonyos talentumot. Ez oknak személyes-erkölcsi síkon, mondjuk, elegendő is. Sok évvel ezelőtt, amikor a festészet és szobrászat lassú funkcióvesztésének gondolata először ötlött fel hennem, érdekes vállalkozásra szántam el magam. Végigjártam néhány minden kétséget kizáróan jelentős festőnket, azzal a céllal, hogy megtudjam, mi lett a műveikkel. Nagy Imrének önkéntes adományként, múzeumban sikerült elhelyeznie életművének jó részét - hogy úgy mondjam, külön múzeumot alapíttatott magának. Mások pincéket, baráti részletvásárlásokat emlegettek. A legemlékezetesebb kép, sohasem felejtem el, szegény Nagy Albertnél fogadott. Felvitt a padlásra, ahol műterme is volt, és megmutatta képei özönét és garmadáját. [...] Meg kell értenünk: stílustalan művészet nem lehet nagy művészet. A stílus a festészetben, szobrászatban talán még fontosabb, mint az irodalomban. Tulajdonképpen nem is a mű, hanem a stílus az, amit egy kor saját kifejezésére é tanúságára létrehoz. [...f69 Palotás Dezső Csiribá című cikkében, az idézett Székely János-cikkre reflektálva teszi közzé kétellyel teli ellenvéleményét: „Helyben vagyunk: ha elfogadjuk (és el kell fogadnunk), hogy a képzőművészet funkciója több a díszítésnél-ábrázolásnál, hogy létezik a képben, szoborban kifejezésre váró gondolat, akkor a mű stílusa e gondolat függvénye. Egy ország, egy világrész, egy művészettörténeti kor művészete művekből tevődik össze, és ezeket művészek, egyének hozzák létre, akik mindig is tudatos nekirugaszkodással keresték a gondolataikat adekvát módon kifejező közlésformákat, a stílust. Nem igaz tehát az, hogy »tulajdonképpen nem is a mű, hanem a stílus az, amit egy kor saját kifejezésére, és tanúságára létrehoz.« Nem igaz, mert a stílusok kialakulásában a művészeknek nagyon is tevékeny szerepük van. Akkor mi a helyzet a képzőművészettel, mi az igazság, mi a látszat, illetőleg mi a valótlanság benne? - tehető fel máris a kérdés. Egyébként mindkét állítással egyet is lehet érteni, s tagadni is lehet azokat; lényegük mégis fontos számomra. Valamelyes egyensúlyt - a vitaindító írás erényeinek kihangsúlyozása mellett - Murádin Jenő segít beállítani a Székely-cikk kérdéseire felelő Várni vagy kivárni írásának egyik, kérdéssel indító bekezdésében: „Ki válaszolhatna rá? Nem valami lelkesítő dolog de újra és újra emlékeztetnünk kell rá: korunk stílusának, művészetünk fejlődésének, a képzőművészetek tükröző és valóságfeltáró voltának meghatározása inkább elvárás és igény, melyet a művészetfilozófia, az esztétika művelőivel szemben támasztunk. Hogy ez sovány vigasz, hogy e tudat kétségeink feloldására korántsem alkalmas, s végül, hogy mindez nem oldoz fel a hazai valóság ilyen értelmű vizsgálata alól? - ezek, azt hiszem bizonyítékot nem kívánó igazságok. [..JFelülnézetből - rálátásosan - tudunk csak korok, korszakok művészetéről ítélkezni. Miért lenne a mi korunk kivétel így van ez tárgyunk - a nagy Kárpát-medencei színes, számtalan alkotóművészeti tevékenységéből harmonikusan összeálló gyűjteménymozaik egyik drágaköve -, Csíkszereda képzőművészeti élete esetében is, abban a csodában, amelynek összhangját az egyedi harmóniák összecsen- gésében - de még teljességgel fel nem dolgozható módon -, látom rejleni. Éppen azért, hogy a majdani végítéletek kijelentéseinek alapos támasza is legyen, megpróbáltam összegyűjteni mindazt, 59 60 61 59 Székely 1973. 60 Palotás 1973. 61 Muradin 1973. 280
