Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Történelem - Kocsis Lajos: Az 1888-as magyar–román határrendezés Csík vármegyei hatásai
KOCSIS LAJOS sem pedig bíróilag nem kísérelték meg érvényesíteni.23 Alaptalan birtokigényüket Gheorghe és Nicolae Ghika egyelőre most sem jelezték, de ahogyan számítani lehetett rá, az a faállományban komoly károkat okoztak.24 Az erdei lopásoknak a vezetés nem tudott gátat szabni, így néhány év múlva a Ghika fivérek teljesen figyelmen kívül hagyták a szerződés előírásait és sajátjuknak tekintve a Magánjavak erdejét, nagy odaadással kezdtek neki faállományának módszeres kitermeléséhez. A vagyonközösség birtokának ilyen jellegű durva megtámadása 1894-ben érte el csúcspontját. A fegyveres erdőőrök kíséretében februárban elkezdődött nagyszabású fadöntések miatt, az alispán kénytelen volt a kormányhoz fordulni segítségért, de a külügyminisztérium kérésére közbelépő helyi szerveknek sem sikerült jobb belátásra bírniuk az agresszív szomszédokat. Néhány nap múlva, ahogy a bákói prefektúra alkalmazottai elhagyták a helyszínt, ugyanis még nagyobb erőkkel folytatták a kitermelést, addig, amíg a Csobányos völgyben dolgozó csíkiak el nem kergették. A sólyomtári erdő kegyetlen, felelőtlen kiirtása hasonló forgatókönyv alapján májusban tovább folytatódott: a Ghika fivérek által felfogadott 30 olasz favágó megint csak a csobányosi munkások erélyes fellépése miatt hagyta abba a döntést. A kománfalviak erőszakos, feudális hatalmaskodásra emlékeztető cselekedetei láttán, a tulajdonosi kör kétségbeejtőnek ítélte a helyzetet. „E tényállás - adott hangot aggodalmának az alispán - kétségtelenül mutatja egyfelől a román hatóságok esélytelenségét, másfelől azt, hogy a hatalmas Ghika család nem törődik sem kormánya intézkedésével, sem a tulajdon sérthetetlenségével, hanem egyszerűen a szomszédi viszonynál fogva birtokába akarja ejteni mindazt, mi a közös határig terjed s ezért szívós kitartással minden alkalmat megragad.”25 A kedvezőtlen kilátások ellenére, abban reménykedve, hogy „az ország és vármegyénk biztonsága tekintetéből” orvosolja a nem mindennapi sérelmeket, Becze Antal a kormányhoz fordult. Mivel ennek sikere - mint ahogy a fenti események is bizonyították - igen csak kérdéses volt, a vezetés úgy ítélte meg, hogy az újabb falopásoknak csak úgy tudja elejét venni, ha minél hamarabb értékesíti a már nagyrészt letarolt erdőséget. Nyilván mindenki abban bízott, hogy az erdő tarra vágásával, a Ghikák garázdálkodása is abbamarad. 23 A 17. századtól a moldvaiak több erdős területet vettek birtokukba Erdély keleti határvidékén. A román foglalásoknak - a székelység állandó kérése ellenére - csak az 1769. augusztusi osztrák-török határkiigazítás vetett véget, amikor a vegyes bizottság által megállapított új határok szerint, a moldvaiak által fokozatosan elfoglalt területek is visszakerültek Erdélyhez. A korabeli dokumentumokban „a császári sasok által revendikáltatott terrénumoknak” nevezett havas részekből az erősebb székely faluközösségek mellett, a nagyobb helyi nemesi családok próbáltak minél nagyobb darabot birtokukká tenni. Ez kiváltotta az 1762- 1764-ben szervezett határőrezredek tagjainak a tiltakozását, akik számítva a hadvezetőség támogatására, panasszal éltek a parancsnokságnál. A határőrök jogainak megcsorbítása kiváló alkalom volt Bécs számára, hogy döntőbíróként fellépve szabadon rendelkezhessen ezekről a havasokról: 1783. május 27-én II. József kizárólag a „határőr-katonaság használatára és javára” bocsátotta a „császár királyi fennhatóság térfoglalása által” visszaszerzett területeket. A Csíkszék határvonalába eső havasokat (többek között Sólyomtárt is) és településeket az első székely gyalog határőrezred 1784-ben ténylegesen birtokba vette. (ROLHMH, Csíkszék iratai (1774-1786), F 27, XXXVII / 9.) A határőrség feloszlatásával (1851) a székely határőrezredek vagyonát az osztrák államkincstár javára lefoglalták, majd a kiegyezés után, a kormány által készített javaslatnak megfelelően, Ferenc József 1869-ben visszaadta azt a volt határőröknek és leszármazottainak, hogy jövedelmeit olyan közhasznú célokra fordítsák „amelyek a székely nemzet jólétét képesek előmozdítani. ” 24 A lopások mértékére jellemző, hogy 1891-ben például a levágott, de otthagyott faanyagot külön árverésen értékesítették. (ROLHMH, F 7/27, Csík vármegye törvényhatósági bizottságának 1891. évi jegyzőkönyvei, 1891. június 17.) 25 ROLHMH, F 7/30, Csíkvármegye törvényhatósági bizottsága 1894. évi közgyűlésének jegyzőkönyvei. (1894. június 25.) 172
