Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Történelem - Kocsis Lajos: Az 1888-as magyar–román határrendezés Csík vármegyei hatásai
KOCSIS LAJOS határpontokat, ami így nagymértékben megnehezítette az eredeti állapotok visszaállítását.5 Kihasználva a gyakran tapasztalható bizonytalanságot, a határbejárás során a bizottság román tagjai erőszakos, határozott fellépésüknek köszönhetően, több helyen is sikerült nyugatabbra tolják országuk határát. Véleménye szerint mindez megakadályozható lett volna, ha a magyar bizottságba nem „szerény embereket” neveznek ki. A határegyezmény és törvénybe iktatása A vegyes bizottság jegyzőkönyvei alapján készült és Bukarestben 1887. december 7-én (a Romániában akkor használatos Juliánus-naptár szerint november 25-én) aláírt nemzetközi egyezmény sikeresen tisztázta az új határvonal megállapításával kapcsolatos kérdéseket. A szerződés aprólékos elemzésére e dolgozat keretei között nem vállalkozhatunk, de a témánk szempontjából néhány fontos előírás vázlatos bemutatására kitérünk. A megállapodást olvasva mindenképpen szembetűnő a határvonal precíz rögzítése, ami feltétlen a kérdés végleges rendezésének szándékára utal. A korábbi határjárási okmányok elnagyolt megfogalmazásával ellentétben, most ugyanis ezt egyértelműen, jól követhetően szabályozták - a magyar-román határ esetében - a Magyarország, Bukovina és Románia közötti hármas határponttól egészen a Dunáig.6 Általában a határt faoszlopokkal jelölték (Bukovina felől határkövekkel), amelyekre az országok nevének kezdőbetűi (M. O.; R), valamint sorszámok kerültek, de ahol a határt valamely folyó képezte, ott mindkét partszakaszon, egymással szemben határköveket állítottak. A kilátást gátló terepviszonyok estében is biztosítva volt, hogy az egyes jelzések között a határ haladása ne legyen bizonytalan: ahol a természetes határvonalat nem volt követhető, a határkövek és határoszlopok között földhalmokat és kőrakásokat emeltek egymástól látótávolságban, míg az erdőkben a határvonal két oldalán, 4-4 méter széles határnyiladék vágását határozták el. Az egyezmény foglalkozott a határrendezés által érintett birtokosok jogaival is. A másik országba került területek tulajdonjoga természetesen nem változott, de a megállapodás egy esetleges tulajdonosváltás esetén elővásárlási jogot biztosított annak az államnak, amelynek területén az illető birtok feküdt. Az előző években benyújtott nemzetközi szerződésekhez képest, amelyek elfogadására többnyire mérsékelt érdeklődés mellett került sor, a Romániával kötött egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat képviselőházi tárgyalása komoly indulatokat váltott ki. A dualizmus- kori nagyobb politikai csatározásokhoz hasonlóan ugyanis, most is előtérbe került a Monarchia két állama között fennálló alkotmányos viszony kérdése: például a megállapodás tárgyának megnevezésekor (I. cikk) a közjogi értelemben téves „Ausztria-Magyarország és Románia közti határ” (a hivatalos francia szövegben „La frontiere entre l’Autriche-Hongrie et la Roumanie”) kifejezés szerepelt. Bár képviselők közül tulajdonképpen senki sem vonta kétségbe, hogy előfordulnak a szövegben „Magyarország közjogi állásának és állami önállóságának meg nem felelő” szókapcsolatok, a törvényjavaslat tárgyalása mégis egy érzelemtől túlfűtött szenvedélyes vitát hozott. Az ellenzék azzal érvelt, hogy egy olyan törvény, amely figyelmen kívül hagyja a magyar állam közjogi különállását, veszélyes precedensül szolgálhat a későbbiekben, ezért mindenképpen szerette volna megakadályozni az egyezmény becikkelyezését (ennek érdekében két határozati javaslatot is benyújtott). Ezzel szemben a kormány úgy ítélte meg, hogy Magyarország nemzeti önállósága olyan szilárd 5 A felszínes megfogalmazásokat látva meg volt győződve, hogy „...e határpontokon legalább háromszor különböző irányban úgy el tudnék menni, hogy mindig igazam lenne a leírás szerint.” (A nemzetközi határrendező bizottságból, IN Székelyföld, 1883. szeptember 2.). 6 A 864,687 km határvonalat végig hasonló módon írták le: „ A Voica csúcsától leszáll a határ, ezen hegynek a gerincét követve, a Ciuge-Gsüges-patakba, átmetszi azt a 855. számú magassági mérjegynél, s onnan egyenes vonalban a Kerekbükk csúcsára lép fel (cote 1096). Innen leszáll az Agapioasa-Gyepecze-patakba (cota 872), követi ezen patakot a Sulta-Szulcza-patakba ömléséig, utóbbit a Solintarul-Sólyomtár (Pricske) patakba beömléséig; ez utóbbin fölvonul, hogy fölhágjon a Solintar-Solyomtár-havas nyergébe és onnan tetejére.” (ki. 1887, III. k., Melléklet a 113. számú irományhoz 278.) 168
