Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Történelem - Bódán Zsolt: „Mégis igen örvendtem, amikor kedden délben Borszékre beérkeztünk”. A borszéki fürdő egy gyulai polgárlány szemével 1889-ben
mindösszesen két és fél napot vett igénybe, melyből a Szászrégen-Borszék közötti szakasz másfél napig tartott. Az utolsó szakasz elnyúltát a fentebb említett 8 és fél órával szemben talán az magyarázza, hogy ekkor még nem készült el az új Toplicza-Széppataki út, és azt sem tudjuk biztosan, hogy ekkor már indultak-e közvetlen gyorskocsi járatok Szászrégenből, vagy Novákék a korábbi évek gyakorlatához igazodva, magán úton kényszerülhettek kocsit fogadni, s úgy elérni úti céljukat.23 Bár a táj szépsége vitathatatlanul megfogta Novák Izát, beszámolójának végkicsengése inkább az utazás hosszú és fárasztó voltát hangsúlyozza: „ Vasárnap reggel megindulva vasárnap estve fél 6-kor Kolozsvárra érkeztünk. Várad és Kolozsvár között a vidék igen szép; - különösen gyönyörű a Körös völgye Révnél. Kolozsváron a vonattól behajtattunk a városba, s körül kocsiztuk azt. [...] 11 órakor estve tovább utaztunk és reggelre Szász-Régenbe megérkeztünk. Most kezdődött csak az igazi utazás, - másfél napig kocsin; az igaz, hogy egy kényelmes fiakkerben, három lóval, melyek csengővel voltak ellátva, és folytonosan szép hegyek, erdők, sziklák között, a Maros folyó mentén, de azért mégis igen örvendtem, amikor kedden délben Borszékre beérkeztünk. ”24 Az, hogy a fürdőben hogyan teltek a látogatók napjai nagyban függött az adott hely kiépítettségétől, az igénybe vehető szállások minőségétől, általában a fürdő infrastruktúrájától. Ezen a téren óriási különbségeket tapasztalhatunk a korszak fürdőhelyei között. Míg a nagy hagyományokkal rendelkező, több tízezres éves forgalmat lebonyolító felkapott csehországi fürdők teljesen kiépített saját kis „fürdővárost” alkottak, minden igényt kielégítő szállodákkal és villákkal, addig a magyarországi fürdőhelyek telepjellegűek voltak, s inkább csak a század utolsó évtizedeiben kezdtek kiépülni, meglehetősen egyenetlen színvonalon.25 Mindenekelőtt a szállás minősége jelentette az egyik meghatározó körülményét a fürdői tartózkodásnak. Erre egyaránt mód nyílott a szállodát és a fürdőt egyesítő fürdőházban, különálló szállókban, vendéglőkben, illetve magánházakban és villákban. Az ár és a minőség természetesen nem csak a fürdőhelyek egymásközti viszonylatában, de egy adott helyen belül is változott.26 A tényleges viszonyokkal, időnként kifejezetten negatív tapasztalatokat szerezve, sokszor valóban csak a megérkezésekor szembesülhetett a látogató. Az erdélyi fürdők kapcsán általánosságban már utaltunk rá, hogy ezen a téren is bizonyos lemaradások voltak tapasztalhatóak, melyeket - mint Borszék példáján láthattuk - a 19. század utolsó évtizedeiben igyekeztek orvosolni a fürdők üzemeltetői. Hankó Vilmos fentebb idézett borszéki leírása 1896-ból mindenesetre egy a látogatók igényeit messzemenőkig kielégítő, kényelmes, jól berendezett szálásokról számolt be. Néhány évvel korábban, 1889-ben, a Novák család nem pontosan ilyen körülményekkel találta magát szembe megérkezése után. „Első dolgunk volt lakást keresni. De milyen lakások; két meszelt szoba, benne egy ágy, egy kastin, egy olajfestékkel bemázolt asztal, pár szék és valami díván-forma. Mosdó, gyertya-tartó és tükör két szobára csak egy volt. Azt mondták, hogy ezt itt így szokták, mi azonban dicsérendő leleményességgel egy nagy ládát felfordítottunk, és lett belőle másik mosdó. Gyertyatartót is adtak még egyet, s most már nagy urak vagyunk vele. Az első benyomásom nagyon rossz volt. Mindannyian lamentáltunk, sőt a tatuezi még arról is beszélt, hogy itt meg se álljunk, hanem menjünk tovább valamely más fürdőbe. ”27 Ez a leírás inkább emlékeztet a Cseh Károly által az 1870-es évek elejének viszonyait bemutató lakáskörülményekre, mint Hankó idilli beszámolójára. Bár nem tudjuk, hogy pontosan milyen helyen, s milyen áron béreltek lakást maguknak Novákék, de sokkal jobb körülményeket valószínűleg máshol sem találhattak abban az évben Borszéken, hiszen akkor a módos, anyagi gondokkal nem küzdő családfő bizonyára nem foglakozott volna a továbbutazás gondolatával, „MÉGIS IGEN ÖRVENDTEM, AMIKOR KEDDENDELBENBORSZÉKRE...” 23 Cseh Károly az 1870-es évek elejéről szólva arról ír, hogy a Szászrégentől Borszékig tartó út csak magán - fogadott-kocsikon tehető meg, mivel ezen a vonalon személyszállító postakocsi még nem közlekedik. (CSEH 1873, 8.) 24 Novák, Kliment, 1889. július 9. 25 Kosa 1999, 129-130. 26 Uo., 135-145. 27 Novák, Kliment, 1889. július 9. 149
