Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Figyelő - Kelemen Imola: Beszámoló az angliai Sheffieldben tartott Zooarchaeológiai Rövid Kurzusról (2011. április 13–15.)
BESZÁMOLÓ A ZOOARCHAEOLÓGIAI RÖVID KURZUSRÓL sok leletanyag emiatt vész el, megy tönkre. A legjobb módszer a csontot tiszta, langyos, vegyszer nélküli víz fölé tartani és kefével vinni fel rá a vizet. A töredékek restaurálásával kapcsolatban a Sheffieldben dolgozók általános meggyőződése az, hogy minél kevesebb ragasztót és konzerváló anyagot használunk a csontokon, annál jobb. Leginkább, mert ez veszélyezteti a később esetleges genetikai vizsgálatokat. Az összehasonlító csontanyag a töredékek fajok és testrészek szerinti azonosításában játszott szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Egy jól összeállított gyűjtemény, mely általában modern, farmokon vagy útibalesetekben elhullt állatok preparált csontvázait foglalja magában, hihetetlenül megkönnyíti a szakember munkáját. Ha többek között az összehasonlító csontgyűjtemény segítségével sikerült különböző testrészeket azonosítanunk, akkor megtudhatjuk, hogy mely darabokat ették, hogyan mészárolták le és dolgozták fel az állatokat. Annak alapján, hogy az ember hogyan használja fel az állat testrészeit, kialakítható egy fontossági sorrend is. Kiderül, hogy a fej csontjai nem olyan fontosak, mint például a combcsont, melyen több izom, több hús van, ezen kívül komoly tápértékkel rendelkező velő is van benne. A nap további részében a halcsontokról és a halak anatómiájáról meséltek nekünk. A régészeti ásatásokon a halmaradványokat viszonylag elhanyagolják, pedig a hal nagyon tápláló és az egykori, főleg vízparti közösségek étrendjében biztosan jelen volt. Méretük és megtartásuk miatt viszont a csontjaik ritkán maradnak meg, és száraz vagy nedves szitálás nélkül szinte lehetetlen begyűjteni őket. Ugyanakkor nagyon kevés a halcsontspecialista, és míg a kutatások általában az emberi hatásra, az emberi munka nyomaira fókuszálnak, addig a halcsontok túl gyengék ahhoz, hogy az ember megmunkálja őket. Ezen okok valószínűleg mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ásatásokon a halcsontokat jóval kevésbé veszik figyelembe, mint az emlősökét. A második nap reggelén rögtön egy viszonylag nehéz, a kormeghatározás témájába vágtunk bele. A lelőhelyen begyűjtött állatcsontok korának meghatározása azért fontos, mert ezáltal megállapítható, hogy az adott faj mire volt leginkább használva? Elsődlegesen a húsukért voltak tartva vagy haszonállatok voltak (gyapjú- és tejadás, mezei munkák stb.)? Ha a közösség húscentrikus volt, akkor egyértelmű, hogy az állatait fiatalon vágta le, amikor azoknak a legfrissebb, legfinomabb a húsuk. Ha a gyapjúért, tejükért tartotta, illetve igás- vagy teherhordó állatok voltak, akkor idősebb korukig életben hagyta őket. Kormeghatározáshoz két dolgot vizsgálhatunk: a hosszúcsontok elcsontosodási fázisait, illetve a fogak kinövését és kopását. Az elcsontosodás folyamata a következő: amikor egy emlős megszületik, a hosszúcsontjai három részből állnak, az ízületeknél két lemezből (epifízis) és egy köztük elhelyezkedő törzsből (diafízis). Ahogy az állat nő, ezek az epifízisek hozzánőnek a diafízishez, ez azonban szinte minden csontnál a fejlődés különböző szakaszaiban történik. Tudjuk, hogy mely fajnál mely szakaszban melyik csont csontosodik el, így egy töredék alapján meg tudjuk állapítani, hogy mennyi idős volt az elejtett állat. A fogaknak jó a megtartásuk, viszonylag gyakori leletek az ásatásokon, ugyanakkor kopásuk vizsgálata a csontok összenövése után is szolgál információval. Ezt a folyamatot azonban nagyban befolyásolja az ételek, illetve az állat tartásának minősége. A délutáni tömbben puhatestűekről és madarakról hallhattunk. Kelet-Európábán a halakhoz hasonlóan, a puhatestűek és a madarak osztályához tartozó maradványok sokszor csupán számadatként szerepelnek az archaeozoológiai vizsgálatban, hozzájuk értő specialista hiányában gyakran nincsenek fajok szerint azonosítva. A harmadik nap reggelén egy rövid összefoglalót hallhattunk a nemmeghatározás lehetőségeiről, illetve a biometria (csontok mérése) fontosságáról. Az állatok nemének ismerete fontos lehet az emberi közösségek gazdaságának vizsgálata szempontjából. Ha látjuk az állati populációk összetételét, többet megtudhatunk arról, hogy az ember hogyan használt fel egy-egy fajt. A nemmeghatározás a szexuális dimorfizmusra (ivari kétalakúság) épül, mely szerint egy adott faj hím és nőnemű egyedei jelentősen eltérnek egymástól 463
