Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Műtárgy- és műemlékvédelem - K. Juhász Andrea: Beszámoló két székely „festékes” szőnyeg konzerválásáról
BESZÁMOLÓ KÉT SZÉKELY „FESTÉKES” SZŐNYEG KONZERVÁLÁSÁRÓL K. Juhász Andrea A Csíkszeredái Csíki Székely Múzeum textilgyűjteményében 89 db, 19-20. századi székely festékes szőnyeg található, melyek néprajzi, történeti szempontból különös jelentőségűek. A Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázat alapján 2009-ben nyílt először lehetőség az állapotfelmérésre, egy hosszú távú állagmegőrző, konzerváló munka elkezdésére. Az elvégzett kezelések megkönnyítik a későbbi restaurálást, illetve kiállítást, valamint segíthetik a kutatók munkáját. Az előzetes állapotfelmérést is figyelembe véve, konzerválásra első lépésben a legrosszabb állapotban lévő szőnyegek közül a 388. és a 389. leltári számú került kiválasztásra. A konzerválási munka célja a deformálódott, szennyezett, meggyengült és szakadt műtárgyak állapotának stabilizálása volt. ■ 1. Történeti háttér A festékesek - szórványosan használt régi nevükön kilimek - a Székelyföldön (elsősorban Csík megyében) valamint a gyimesi, dévai csángóknál, és a bukovinaiaknál készültek. Egész Erdélyben ismertek voltak. A 17-18. századból fennmaradt erdélyi írásokban, családi leltárakban számos néven említik őket: székely szőnyeg, festékes, székely festékes, paraszt kilim szőnyeg, előfordul a székely kecse, kecséske elnevezés is. A festékeseket (falun) nem használták klasszikus értelemben vett szőnyegként, földre terítve. Egyrészt, mert elkészítése nem tartozott a „mindennapos” munkák közé, másrészt vékony és laza szövése miatt nem is volt alkalmas a padló fedésére. Inkább nevezhető takarónak, pokrócnak. Az új darabok asztalra, ládára, bölcsőre, ágyra, falra, a használtabbak szekérre, szánra kerültek. A kimustrált festékesekkel még betakarták a lovakat, a rongyosabbakat a küszöbre terítették. Hosszú ideig, akár több generáción át is szolgálták a házat. Számuk egy-egy háznál a család vagyoni helyzetét is mutatta. A lányok kelengyéjében 2-4 szőnyeg szerepelt, amelyet édesanyjuk készített, vagy saját hozományából adott át. A székely festékesek egyszerű szövőszéken (osztovátán) készültek. A felvetéshez házilag sodort kenderfonalat, beveréshez szintén házilag font gyapjúfonalat használtak. A fonalak színezése a 19. század végéig növényi eredetű (helyi elnevezés szerint: burján) festékanyagokkal történt. Jellemző színeik a sárga, vörös, barna, zöld, kék és fekete árnyalatok voltak. A megszőtt szőnyeget levágták a szövőszékről. Ekkor a felvetőfonalból 15-20 cm-es darabot hagytak és a szálakat hármasával összefogva díszesen összecsomózták. Másik megoldásként külön szőttek gyapjúból szegőrojtot és ezt varrták befejező díszül a szőnyegek végére. Az ágyterítőnek készített darabokat két szélből állították össze. Az egymással szembefordított és hossztengelyüknél összevarrt elemeknél vigyázni kellett, hogy a mintarészletek, a vonalak pontosan egybe essenek. A festékesekre az előre megtervezett geometrikus minták jellemzőek. A legegyszerűbb díszítőelem a csík, a csíkozás és a pontszerű kis négyzet. A négyzetekből és téglalapokból A Csíki Székely Múzeum Évkönyve, VII., 2011, p. 311-322. 311
