Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Néprajz - Kádár Kincső: Közösségi normák és egyéni hivatástudat a csíksomlyói remete életében
KÁDÁR KINCSŐ tudatlanságban való lelki örömök utáni vágy, szellemi hívságokról való lemondás, földi örömök elutasítása. Elterjed a cselekvő és szemlélődő ellentétes életforma gyakorlása a középkori értelmiség körében.59 A vértanúk maradványainak fellelése (inventio), felemelése (elevatio), díszes sírok (adventus) és emlékeztető (translativ) mintájára haláluk után szentként kezdtek el tisztelni olyan egyházi embereket is, akik érdemeiket a hittérítésben, egyházszervezésben és keresztény erények gyakorlásában szerezték. A hitvallók (confessorok), aki nem haltak vértanúhalált, a nép szava (voxpopuli) által tanúsított „szent hírnévre” (fama sanctitatis) tettek szert, amelyet a szent közbenjárására, a szent ereklyéinél történt csodák (miraculo) igazoltak.39 40 A legendák gyakran kölcsönöztek toposzokat a Bibliából vagy más szentek történeteiből. Klaniczay Gábor a középkort tekintve kétféle szentkultuszt különböztet meg: az egyik a dinasztia-szerű, amelyről több adatunk van a krónikákból, a másik a magányosan élő, világtól elvonuló szent típusa.41 A 11-13- században, a szentkultusz késő középkori átalakulásakor jelentős változás következett be a nyugati kereszténységben. A vallási reformtörekvések „Krisztus követését” helyezték előtérbe, létrejött a reformpapság, és új szerzetesi csoportok, új rendek, a vallásgyakorlat új formái alakultak ki az egyháziak és a laikusok körében. Ilyen új vallásgyakorlási forma volt a zarándoklat, az önkéntes szegénység vállalása. Ezeket a gyakorlatokat áthatotta a misztika, az ember és a természet szépségéhez való érzék: a sanyargató aszketizmust meghaladva, az értelem és a derűs szeretet misztikájában a természetes szépség újból pozitív megvilágításban tűnik fel.42 Mindezeknek az lett a következménye, hogy a ciszterciek és ferencesek körében népszerűvé váltak a szentség új megnyilvánulási formái, többek között az élőszent ideáljának tisztelete. Az eszme két úttörője ciszterci Clairvaux-i Szent Bernát (1190-1253) és Assisi Szent Ferenc (1881/82-1226) voltak. Ez az irányzat nem annyira a legendákban, ereklyék tiszteletében, és a szertartások révén véli felfedezni kereszténység lényegét, hanem inkább egy élő személyben, aki szemmel láthatóan megtestesíti, gyakorolja a példaszerű vallási erényeket magányos remeteként vagy valamely vallási közösség tagjaként.4-5 A szent és a hívek közötti viszonyt a középkor emberének szemlélete szerint kölcsönös hűség és támogatás jellemezte. A szentet gondoskodása és gyógyításai ellenértékeként a lakosság kész volt tisztelni és védelmezni. Helyi viszonylatban előfordulhatott, hogy egyik vagy másik szent hatása jobban érvényesült és a helyi szentek kultusza konkurálhatott az apostolok vagy más szentek kultuszával.44 A középkor folyamán kiszélesedett a szentek specializációjának skálája: elváltak egymástól a különböző funkciók, így a gyógyító szentek az egyes mesterségek (pl. mészárosok, kosárfonók) patrónusaitól, és meghatározott területek alakultak ki, ahol egyes szentek másoknál jobban dominálnak.45 A szenteket könnyebb volt elérni, mint a távoli, megközelíthetetlen Istent: a szentek kultuszát az egyházban egyre növekvő befolyással rendelkező hívők erőszakolták rá az egyházra. A közösségek igényei alapján létrejött intézményben összekeveredtek a pogány és szent elemek. A középkori szent szerepéből világosan kitetszik, hogy ez a jelenség a nép szükséglete, igénye a csodákra, egy jóságos, természetfeletti, hatalmas patrónus gondoskodására. A helyi szentek élete alá van rendelve a kollektív tudat törvényszerűségeinek, így a közösség tagjainak lehetősége nyílik arra, hogy világképének különböző elemeit a szentről való beszéd során összekeverje.46 39 LE GOFF 2000, 39-43. 40 KLANICZAY 2001, 480. 41 KLANICZAY 2001, 481. 42 ECO 2007, 28. 43 KLANICZAY 2001, 482. 44 JAKOVLEVICS, GUREVICS 1987, 80. 45 JAKOVLEVICS, GUREVICS 1987, 81. 46 JAKOVLEVICS, GUREVICS 1987, 82-93238
