Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Néprajz - Gál Tünde: A kolozsvár–hóstáti szüreti bál
GÁL TÜNDE Szubjektumnak nevezzük azokat az individumokat és csoportokat, akik a kódrendszer elemeit meghatározott szabályok szerint felhasználva egy’ adott kulturális szöveget (a szokáseseményt) létrehoznak és fenntartanak.2' A szüreti bál résztvevői között megkülönböztethetünk aktív és passzív személyeket. Aktív személyek a szervezők és a különböző szerepekkel ellátott személyek (fekete betyár, csőszök, Bíró és Bíróné, terem-gazda, szőlő-gazda, zene-gazda), passzív személyek a nézők, kik egyrészt a csősztáncért, másrészt az azt követő mulatságért vesznek részt a bálon. A szerepek a generációs különbségeket és a közösségben elfoglalt helyet tükrözik. Minden évben más személyek szervezik a bált, ez attól függ, hogy kik vállalják. A hóstáti bál az iparosítás előtti időben zártkörű volt, csak hóstáti családok vehettek részt, de mivel a változások hatására csökkent a közösség belső kohéziója, manapság ez már nem így van, mindenki meghívhatja a barátját vagy ismerősét. Hagyományosan a szülők határozták el, hogy a csőszfiú melyik lányt választja párjának és az hóstáti kellett legyen, de mivel elmosódtak a határok nemcsak a hóstáti körzetek között, hanem más városi rétegekkel szemben is, manapság a fiatalok döntik el, hogy ki lesz a párjuk a bálon. A mulatás mellett a párválasztás is fontos a szüreti bálon. A nemek közti szerepek is felcserélődtek, mivel manapság a csőszlányok választanak párt maguknak. A bált megelőző napon a csőszök feladata feldíszíteni a termet. A Bíró és a Bíróné olyan hóstátiak, akik az adott évben házasodnak, ők tanítják a táncokat a gyerekeknek és az ifjú pároknak. A fekete betyár olyan férfi, aki viselete által is jelzi, hogy készül nősülni, ő értesíti a családokat, gazdákat a bál rendezéséről. A terem-gazda, zene-gazda, szőlő-gazda idősebb házasok, akik - ahogyan a nevük is jelzi - a teremért, a zenéért és a szőlőért felelősek. A szokás szövegei közt megkülönböztethetünk mindennapi és a szokáseseményt kísérő szövegeket. A bálteremhez érve a Bírót és a felvonuló csapatot a terem-gazda, szőlő-gazda és zene-gazda fogadja, ahol vicces beszélgetésbe kezdenek. A szőlőgazda kérdezi a Bírót: „Mi járatban vannak?” / Bíró: Jöttünk szőlőt őrizni.” / Gazda: „Kivel?” Erre a Bíró rámutat a párokra és elmondja a nevüket. A szőlőgazda megkérdezi, hogy tudnak-e mást is, és erre azt felelik, hogy tudnak énekelni és táncolni. A bál a csőszök énekével, és táncával kezdődik: „Megkapáltuk szőlőinket az idénre is, / Nem sajnáltuk rá erőnket, vesszük hasznát is. / Isten hozta vendégünket, hogy tartsuk meg szüretünket, / Fogyasszák a szőlőinket saja-hu- ja-haj. // Vígadoznak, mulatoznak lenn a faluban, / A legények, a leányok benn a tilosban, / Hogyha én közéjük állok, akkor húzzák a cigányok, / Akkor mulatnak a lányok saja-huja-haj. // Megkapáltuk szőlőinket másodízben is. / Kipréseltük szőlőinket, vesszük hasznát is. / Fáradozva emlegetjük a szüret nevét, / Nosza pajtás igyuk a levét. / Igyuk a levét.” „Az én szoknyám három arany zsinóros, / Tegnap vette a csősz legény a csinos, / Zsinoros a ruhám, csősz legény az én babám, / Ezer pengőt költött rám. // Azt beszélte ma este az ifjúság, / Tartson soká a szüreti mulatság. / Ne legyen kedvetlen közöttünk ma senki sem, / Mulassunk hát jó kedvvel. // Megkezdődött ma este a nagy szüret, / Szőlőt lophat mindenki, mennyit lehet, / A lopás nem tilos, de akit a csősz megfog, / Fizeti a bírságot.” A szokás akusztikus kódjai két részre oszthatók: zenei (hangszeres) és nem zenei kódok. A tánc kezdetén az első csárdást hangszeres zene kíséri és tánc közben a fiatalok énekelnek: „Megérett, megérett a fekete szőlő, / Ne menj arra csinos barna kislány, megfog a kerülő. //Nem félek, nem félek, én a kerülőtől, / Inkább félek, sej de inkább félek a csősz szerelmétől. // Juliska, szép kislány, felmászott a fára, / Belement, sej, belement egy szálka a lába szárába. // Piszkáld ki, piszkáld ki, piszkáld ki belőle, / Nem piszkálom, egye meg a fene, hadd maradjon benne.” 3 3 NIEDERMÜLLER 1981, 182. 226
